Nézte a tévét, és közben az agya
pörgött valamin, amit nem tudott megfogalmazni, de már fél éve
bosszantotta. Elérte a csúcsot, úgy érezte, mert megvolt a kis
ház, a nagy ház, a kocsi, a beosztottak, és nem értette mi nem
működik körülötte, illetve azt hogy hogyan juthatott odáig,
hogy ugyanúgy él, mint bárki más. Amikor elvégezte az iskolát
voltak kihívások. Akkor még minden új volt. Öregedne? Ez volt a
kérdés ami egyre sűrűbben foglalkoztatta. Hiszen még csak most
rúgta el a harmincat magától, mégis, szinte mindent elért, amit
egy nagy cégnél érdemes. Úgy érezte nincs tovább élete, mert
ami foglalkoztatta, azt mindig rutinszerűen csinálta. Gondolt egy
nagyot, és kiment a garázsba, mert autót még nem látott
belülről. Voltak szerszámai, a biztonság kedvéért tartva, de
eddig még nem használta őket soha. Felnyitotta a motorháztetőt,
és találomra kicsavart egy csavart. Aztán még egyet, leszedte a
gyertyakábeleket, a hengerfejet, és néhány óra múlva már
darabokban hevert az egész motor. Ez az egész annyira
kifárasztotta, hogy úgy döntött, inkább másnap, hétvégén,
rakja össze újból. Ekkor még nem tudta, mibe fogott bele, de
nagyon élvezte az egészet, ezért, másnap nagy reményekkel fogott
neki a munkának. Összerakta, amit előző nap szétszedett, de egy
csavar kimaradt. Újra szétszedte, és összerakta, majd elégedetten
nézte a végeredményt, ami nem tartott túl sokáig, mert egy
tömítést vett észre a kocsi mellett. Ez még jobban felajzotta a
dolog iránti érdeklődését, de valahányszor szétszedte, és
összerakta, mindig valami kimaradt. Végül, mikor már a munkára
kellett készülnie vasárnap, úgy döntött, az a pár hiányzó
alkatrész nem számít. Reggel, amikor beült a kocsiba, az nem
indult, amitől dühös lett. Taxit kellett hívnia. A munkahelyén
kiborult az egyik alkalmazottjának egy bevett szokásán, majd
miután lenyugodott, folytatta ott ahol abbamaradt az aktuális
jelentés elkészítése, csakúgy mint addig. Nem gondolt rá, de az
autót valahogy meg kellett javítani, de büszkesége nem engedte,
hogy szerelőhöz vigye, ezért különböző könyveket kezdett
olvasni a témában. Amikor bement a munkahelyre, csak a kocsija
körül forgott az agya, ettől mindig egy kicsit ingerült volt, ha
szóltak hozzá. Otthon, az autó szétszedése és újbóli
összerakása után mindig a napi elmaradt munkát pótolta, jobb
híján, éjjelente. Ettől még ingerültebb lett, és már senki
sem mert hozzászólni az irodában. Egy nap behívatta a főnöke,
és ultimátumot adott neki. Vagy leszámol magától, vagy kirúgják,
mert bomlasztja a csapatot. Nem volt mit tenni, le kellett számolnia,
de a felmondási idő alatt egyfolytában azon gondolkodott, hol
ronthatta el. Senkitől sem tudott ekkorra már tanácsot kérni, és
csak egyetlen esemény jutott eszébe, mégpedig, hogy elkezdte az
autószerelést. Következő reggel, egy nappal a felmondási idő
vége után, nézegette a papírokat, és nem látott benne
ajánlólevelet. Ettől dühös lett, mert a jobb állásokhoz nem
juthatott hozzá a nélkül. Megírta az első pályázatot egy
állásra, de szinte azonnal széttépte, mert nem találta elég
jónak. Utána megírta a következőt is, de egy hétbe telt, hogy
elfogadható pályázatot tudjon kicsikarni fáradt agyából. Be is
hívták állásinterjúra, és éppen indította volna be az autót,
amikor az, ahogy lenni szokott, nem indult. Teljesen megfeledkezett
róla, hogy nem megy a gép, és ekkor elszakadt benne valami.
Először a telefon esett ki a kezéből, majd nem tudta beírni a
taxitársaság számát. Lassan észrevett valamit a garázsban, ahol
még mindig állt, a kocsi mellett. Egy kalapács volt, a
nehezebbikből. Az interjút már lekéste, ezért elkezdte a
szerszámokat keresgélni, hogy legalább a gép működjön. A
kalapács nem fért a fejébe, mit keres ott. Zavarta. Először el
akarta rakni, de máshogy alakult a dolog. Elkezdett vele dobolni,
először az egyik asztalon, majd a polcon, majd elnevette magát.
Ennyire egyszerű? Kérdezte magát. Az az autó tehet róla, ezzel
nekiesett a kocsinak a kalapáccsal, és egyre dühösebben ütni
kezdte. Először a motort, majd a szélvédőt, majd mikorra
kifáradt, a gépből nem maradt semmi felismerhető.
