Kapszula

Egy kapszulában élek. Nem a legjobban, de büszke vagyok rá. Nézem az embereket, akik különböző tárgyakat helyeznek el benne, és, ha látják, hogy a majom boldog azzal, amit kapott játékszerül, hagyják futni a játékot, majd elaltatnak. Más is így él. Csak több kényszert érez rá, hogy karbantartsa az állatot, vagy már el is veszítette azt. Sokan műanyag fóliából kipréselt táplálékon és szintetikus ízesítőkkel és egyéb stimulánsokkal látják el a gépezetet, amit porhüvelyül adtak nekik. Kis dobozokba préseli életét, mindegy hogy az egyikből a másikba egy gép viszi, vagy a majmot edzve inkább sétál, jutalomfalatkákat kap, az őt mentoráló világtól. Ha kilép a körből, elviszik. Megnyomnak egy gombot, egy ember összeesik. Vagy magasabbra csavarja valamely jutalomfalat adagját egy külső tényező. Ebben élünk mind. Annak hívnak ami majd egyszer szétárad az univerzumban, de szuicid gondolataink miatt a célnál inkább hallanánk a pisztoly dördülését a fülünk mellett, semhogy meg kelljen tapasztalnunk a teljes elszigeteltségét valamely kísérleti állatnak a csini gyógyszergyárból. Mert mindennek a kedvükért kell lennie. Még bosszankodásaink közepette is csak azt lessük, miként barmolhatnánk össze az életünknek nevezett kapszulánkat, csak azért mert már unalmas, vagy épp magasabb elvárásaink vannak magunkkal szemben. Ha beviszünk egy tárgyat a külvilágból, azt megöljük, mint egy állatot, hogy új értelmet nyerjen általa. Ha ingyen kapunk valamit, mert megérdemeljük, boldogok vagyunk, mint agyunk azon részei, amik ezáltal a többség nyugalmába burkolva skandálják, milyen szép. Keveseknek adatik meg az ami a valódi szabadságként van felcímkézve, de ha a címkét elolvassa valamilyen fensőbb rendű, rögtön kamerákat, és műszereket helyez köré, hogy lásd: kicsi vagy. Csak azt teszik elénk, amit fel tudunk fogni. Úgy programozzák világunkat, hogy tudjuk, boldogabbak lehetnénk, mert többet tudnánk adagolni a javakból, de tudatják velünk azt is, nem kívánjuk, ezért inkább a számunkra készültből választunk, amit a villódzó ablakán keresztül látunk magunkról, hogy szép. Fel sem fogjuk hogy az máson szép, csak szolgálja azt az illúziót amit szabadságnak hiszünk: el kell nyomni a másikat, hogy megkapjuk. És amikor elvettük a játékát egy másik kapszula lakójának, érezzük, hogy többen vagyunk, és magasabbról vizslatjuk a másik világát, de vigyázunk, nehogy felismerjük, csak egy majmot hitegetünk vele, milyen szép.    

Senki sem hazudik...

-Apa, képzeld, a Bencétől kaptam egy játékot!

-Helyes fiam, megverted érte?

-Nem... hiszem...

-Akkor nem érdemled meg.

-Miért? Adtam érte egy pogácsát!

-Mert nekik csak olcsó, igénytelen autójuk van, ezért gyűlöljük a fajtájukat. Meg mert a hivatalban anyád előtt került sorra az a hogyishívják, meg mert nekik jár az állami támogatás.

-De hát... Az apja sokat dolgozik!

-Igen, és mindig összefogdossa a bolt kilincsét az anyád előtt! Utálni minimum kell mindent ami tőlük származik, és nem erővel szerezted. Ez olyan, mintha leereszkednél az ő szintjükre, és olyan vacakokat ennél mint ők! Olyan ,,elkészített” ételeket. Tudod, amiben ők turkálnak, hogy megfőjön, és nem képesek a bunkók megvenni a boltban , mint más rendes ember. Meg nem is beszélve róla, hogy nem járnak közénk, és nem fizetik az adót, mint más rendes ember a papnak, meg nem vallják be neki, ha csúnyán beszélnek, mint mi. Nem is beszélve róla, hogy felvágnak, csak tudnám mire! Olyan nevetséges ahogyan a nagybátyja a földet túrja azzal a hülye géppel, ami még a környezetet is rombolja! És rákot csinált nagyanyádnak! Te is úgy akarod végezni? Piszkos kézzel hazaérsz, aztán meg nem győzöd szappanozni, tudod, ami csípi a húgod szemét is, olyannal, és utána csak alszol, meg eszel egész nap!

-De mi is alszunk, meg eszünk!

-Ne vitatkozz, különben is azt hallottam, hogy Bence apjának undorító bőrkeményedések vannak a kezén. Tehát mit csinálunk a hozzájuk hasonlókkal?

-Utáljuk!

-És mit csinálsz a Bencével, ha meglátod?

-Belerúgok, és elveszem a játékát!

-Mik vagyunk mi?

-Különbek apa! Már értem!