Gyalogolt. Már nem
tudta pontosan, mióta, előkereste az óráját zsebéből. Fél öt.
Szorosabbra tekerte a pokrócot maga körül, nézte két társát,
egyiküket kabátjában, és elégedett volt. Nem tudta ugyan, még
az esti italozás, vagy mert újra láthatta a tupírhercegnőt, de jó érzéssel szusszantott, majd előhúzta a flaskáját, és beleivott. Kínálta
a többieket is, de ők inkább stoppoltak , és azzal cukkolták, ha
a piaszagod miatt nem vesznek fel, itthagyunk. Lassan azonban
elváltak útjaik. Az út menti kendertőről tépett magának egy
kis útravalót, majd lassan hazaért, és megtömte a pipáját
kenderrel. Az illat terjengett egy darabig, majd mosolyogva a
kenyereshez lépett, és vágott egy szeletet. Lassan tizenhét lesz,
és azt tervezte, a mocskok bámulása helyett az iskolából, beáll
dolgozni az egyik gyárba, és úgy már a saját kenyerét eszi. Pár
órát aludt, aztán ágyából kikelve álláshirdetéseket
böngészett, majd olvasgatott. Hirtelen kezébe akadt egy szórólap
a következő buliról, a jövő héten. Félredobta, majd kiment
apjához fát hasogatni. Ezekből a munkákból, meg az útszéli
kendertövekből tudott utazni, és inni. A munkáért pénzt kapott,
a kenderért sört, mert mit is ér betépve sör nélkül. Jövő
hétre már száraz lesz, gondolta, és behordta a fát a kazán
mellé.
