A rózsabogár

Hajnalban madarak lármáztak a parkban. Kriszta kicsit megorrolt rájuk, mert egy rigó épp az ablaka alatt bizonygatta a valót párjának, meglehetősen hangosan. El volt már szokva ezektől a zajoktól, a belváros magánya ugyanis, főleg autódudálás és a forgalom zajában merült ki. De most, hogy visszaköltözött a kisvárosias peremkerületbe, valahogyan nem akarta, nem tudta tudomásul venni, hogy az embereken kívül más lények is léteznek. Később a kávéját kavargatva eszébe jutott, hogy pont emiatt költözött vissza, mármint, hogy ne a szomszéd ébresztőórája legyen a nyugalmának fő zavarója, hanem inkább bogarak, tücskök és miegymás, ami kicsit mindig megnyugtatta. Egyszer csak koppanást hallott a falon, és amikor odanézett, egy zöld bogár vergődött hanyatt fekve a padlón. Hogy mikor repült be, nem tudta, de kicsit ijedten látta, hogy fényes páncélja, mint egy tündérláng, zöldes árnyat vet a falra, mint valamilyen lámpás, pont olyan, amit épp használt. Először a szemét dörzsölgette, és nem tudta befogadja-e a látványt, vagy inkább csak tapossa agyon, de amikor közelebb lépett, látta, nem a bogár világít, csak az éjjeli fény, a konnektor mellett tükröződik szárnyain. Meg akarta fogni, és mint egy félős állatidomár, a lábaira fordította, amit, maga sem tudta, miért tett. Ekkor látta meg a szép, zölden csillogó páncélját, aminél fogva könnyedén megfogta. Úgy gondolta, kár lenne a kukába dobni, inkább kinyitotta az ablakot, ahol egy pillanatra felerősödött a madárzaj, és kidobta. A bogár rögtön szárnyra kapott, és azonmód visszarepült a szobába, a lány nem kis bosszúságára. Már-már gondolkodott egy rövidebb pásztormonológon, amikor ismét repülni kezdett a rózsabogár, és egyenesen kirepült a hajnali derengésbe. Kriszta ezután tovább kortyolgatta a kávét, de egy kicsit megilletődött rajta, hogy az emberi alkotásokon kívül is van szépség a földön.

Kicsi a világ

Talán a nagy meleg okozta a szédülést, és a rosszullétet, talán a sör, amit az imént ivott, nem tudta, de valahogyan túl kellett esni ezen is, így gondolt rá. A remegő levegőből előtűnő autók látványa megborzongatta, egy ideig, de mégis feltartotta a hüvelykujját, és, lesz ami lesz, beszállt a mellette megálló kocsiba. A sofőr kérdését nem értette, ezért angollal próbálkozott, ami hellyel-közzel működött, még errefelé is. Megbeszélték, hogy ötven kilométerre van egy benzinkút, addig tudja a sofőr vinni, ezzel elégedetten hátradőlt az ülésben, és elaludt. A táj, ami elsuhant mellettük unalmas volt, mikor felébredt, ugyanazok a mezők, mint pár órával korábban, a sofőr ébresztgetése előtt. Megérkeztek a kúthoz, elbúcsúztak, és Kati elégedetten vette észre, hogy büfé is van. Előkotorta a pénzét, és a hátizsákját vállára véve benyitott a kissé elhanyagolt helyiségbe. A büfés úgy fogadta, mintha egy kóbor szellemet látta, először hitetlenkedve, majd barátságosan kérdezte, hogy mit szeretne, miután megegyeztek, hogy az angol még mindig a legbiztosabb nyelv, amin mindketten beszélnek. Ebédnek való ételek után kutatott az étlapon, majd kiválasztott egyet, amit a felszolgáló ajánlott neki. Evés közben fel-felpillantva azon vette észre magát, hogy egy-egy berendezési tárgy ismerősnek tűnik, olyannyira, hogy megkérdezte, magyarok jártak-e már errefelé, akik itt hagyhatták ezeket a relikviákat. A büfés készségesen magyarázni kezdte, hogy vándorok rendszeresen hagynak nála különböző holmikat, de nem tudja, melyikre gondol, mert elég sok volt belőlük felakasztva. Egy régi magyar kazettára mutatott a lány, ami egy magyar együttesé volt. Erre a vendéglős tört magyarsággal elkezdte dúdolni az egyik dallamát, és azt mondta, az a feleségéé volt, és hogy otthonról hozta. A lány kíváncsi lett, hogy itt, több ezer kilométerre otthonról, mit kereshetett egy honfitársa. A tulajdonos felajánlotta, hogy megmutatja az asszony szobáját, és Kati meglepődve fedezte fel gyermekkora emlékeit. Azt mondta a kutas, hogy a párja nemsokára visszaér a városból, ha gondolja várja meg. A lány úgy gondolta, úgy is csavargással tölti az időt, miért is ne várná meg, ott maradt. Az asszony csakhamar megérkezett, és, meglepetésére, a lány magyarul mondott pár szót. Elővette a legjobb magyarságát és úgy válaszolt. -Milyen kicsi a világ! Harminc éve én is stoppal jöttem! Kiáltott meglepetésében, és átölelte a lányt. Kati még pár napot maradt, azután tovább indult a város felé új hittel a szívében, lám már itt is csak járt valaki közülünk. Kedvenc plüssfiguráját a kutasra bízta, majd elbúcsúztak.