Felröppent az égbe, és észrevétlenül
a nagyság lába elé kúszott. Mikor a nagyság felébredt, még
kicsinek érezte magát, de azután eszébe jutott, hogy mennyi
ellenséget legyőzött, egyedül az időt nem.
-Engem kértél, hát itt vagyok!
-A nagyság a lábai elé nézett, majd
megvonta a vállát, mondván, ,,Ha te ilyen kicsi vagy , nyugodtan
meghagylak”
De az idő nem tágított, és ő
minduntalan megbotlott benne. Hol a nyomában volt, hol előtte
haladt, hol pedig mellé állt, és dolgozott neki. Egyszer megállt.
Lenézett, de az időt nem találta sehol. Rájött, hogy sötétben
aligha fogja felfedezni, ezért lámpást tartott maga elé, és úgy
kereste tovább, de az csak nem lett meg. Szólítgatni kezdte,
hangosabban, eleinte, de mivel tudta hogy kicsi, arra gondolt,
megilyedne, ezért halkabban hívta magához, s hívogatná a mai
napig, ha nem nézte volna meg, a lámpa fényénél, mi van a lába
előtt, és akkor rájött. Az idő úttá szélesedett előtte.
