Élt
egyszer egy rablóvezér. Ez a vezér folyton az élet forrását
kereste, az erdőket járta csapatával, dúlás és fosztogatás
járt mindenütt nyomukban. Hanem elértek ezek a rablók a sárkány
erdejéhez egy nap, de ide nem mertek már bemenni, mert valahányszor
a közelébe értek, a sárkány perzselő tűzesőt zúdított
feléjük. Próbálkoztak sokféle fortéllyal, de ez felemésztette
addig a bizonyos napig már tíz keserves esztendejüket, mire egy
igen hideg tél nem támadt, és a sárkány meg nem betegedett.
Ekkor a maradék csapattal a rablóvezér támadásba lendült, és
már megközelítette az erdőt, mikor a védelmezője, maga a
nagyúr, ködöt nem bocsájtott útjukba. De ebbe a ködbe már nem
mertek bemenni a rablók, mert igen babonásak voltak, és féltek,
eltévednének, és egymást ütlegelnék kardjaikkal. Ekkor
letáboroztak, és várták, hogy kisüssön a nap. De a sárkány
csak füstölgött tovább, így az erdei népeknek jutott egy kis
ideje elrejteni azt amit hosszú idő óta felhalmoztak. Azonban a
sárkánynak élt egy csoda szép lánya, aki postagalambot küldött
a világ minden tájára, a kezét ígérve, annak aki apját
meggyógyítja. Megkapta ezt a galambot egy füvészkert inasa is,
aki, látva hogy nagy a baj, no meg abból az erdei faluból jött,
ahol a lány élt, és szerette régóta, nyomban útnak indult, egy
tarisznya gyógyfűvel. Hanem ezt megneszelte a rablóvezér, és
elküldte a vajákosnőjét, állítaná meg a fiút. Ketten két
irányból közeledtek az erdőbe, de a vajákos néne valahogy csak
hamarabb ért az erdőbe mégis, és már ott várta a fiút. Úgy
gondolta, ha megszerzi a tarisznyáját, biztosan megoldódik, és
számára kedvezően a helyzet, ezért jól megnézte messziről a
lányt, és maszkokat készített. Mikor a fiú az erdő szélére
ért, felhajtott egy kis teát a kulacsából, és elindult befelé a
rengetegbe. Hanem egy fertályóra múlva meglátta a lányt, akit
keresett, és mikor az kérte a tarisznyát egy nagyot fújtatott,
mert már igen megszomjazott, és ezzel, ha nem is akarta eloszlatta
az első maszkos lény álarcát, egy megbűvölt békáét, mert
ennek a banya ködből készített maszkot. Ment tovább az inas, de
egy óra múlva ismét egy leány állta útját, aki még szebb
volt, mint akire emlékezett, és az is kérte a tarisznyát. Ekkor
azonban a zsákból kiszóródott egy marék kukorica, és a
megbűvölt egér mohón kezdte el falni, sárból készült
álcaruháját eldobva, a fiúval mit sem törődve. Ekkor már
mérges volt a boszorkány, és a legszebb maszkját vette magára,
ami porcelánból volt, és éppen az erdei falu szélén várta a
füveslegényt, akitől immár a lány hangját utánozva kérte a
tarisznyát, keverné ki a gyógyteát. Hanem ahogy hozzáért a
zsákhoz, megcsavarta orrát a gyógyfüvek szaga, és tüsszentett
egyet, amitől szétrepedt a maszk, és megszégyenülve kullogott le
az útról. Végre beért a legény a faluba, kézimalmot kért, és
ahogyan tanulta elkészítette a sárkány torokfájására a teát,
amit a lány reménykedve itatott meg apjával, aki, mire a köd
feloszlott tavasszal, kiheverte minden baját. Ekkor a falu lakói
előásták elrejtett értékeiket, amit a kiszámíthatatlan jövő
miatt dugtak el, elővették legszebb ruhájukat és az erdő azóta
sem látott talán annál szebb esküvőt, mint a sárkány lányának,
és a füveslegénynek ültek.
