Volt egyszer egy
birkanyáj, ebben a nyájban az egyik tavaszon született egy szürke
bárány. Anyja úgy nevelte mint idősebb testvéreit, ám
ő érezte, hogy különbözik tőlük, ezért, hogy ne keltsen
feltűnést, a nyáj szélén, pár lépésnyire legelt mindig. Egy
nap azonban, mikor hosszabb ideje vándoroltak már, a vezérürü,
akinek a nyakában a kolomp volt, megtorpant. A levegőbe szimatolt,
és így szólt. ,,Farkast érzek” Azzal a szél felé fordult, és
ekkor meglátta a szürkét. Fenyegetőn indult felé, a többi
birkával, és addig-addig taszítgatták, öklelték, amíg az
jobbnak látta menekülőre fogni, és elfutott. Két, három órája
loholhatott már a pusztában, mikor szürke alakok kezdtek feltűnni
a távolban. Arrafelé vette az irányt, és hamarosan közöttük
találta magát, de mivel az ő szemeikben is a nyáj reá szegeződő
pillantásait fedezte fel, nekik rontott, és a legnagyobbat
ledöntötte lábáról. Mivel mind szürkék voltak, így hamar
befogadták a jövevényt, és már egy ideje velük járt, kelt
mindenfelé. Elég fiatal volt, és hamar elsajátította a szürkék,
a farkasok szokásait, és már együtt vadásztak egy ideje, mikor
megpillantották a nyájat. Mivel neki rossz emlékei voltak a
vezérürü felé vette az útját, és a többiek követték. A
birkák futni kezdtek, d a vezér, mivel igen kövér volt, lemaradt.
Szemében a halál félelme tükröződött, mikor a szürke bárány
belemart a húsába, és elégtételt érzett korábbi sérelméért,
mikor az kilehelte lelkét, és a falka mohón falni kezdte a húsát.
Ezután már csak birkahúsra vágyott. Évekig portyáztak új
csapatával, mikor egy erdőszéli házhoz értek, ahol új szag
ütötte meg az orrukat. Emberek voltak a házban, és épp birkahúst
főztek. Hanem ekkor a falka vezére, tudva, mi vár rá ha a ház
közelébe megy, leült, és vonyítani kezdett, amit követtek a
többiek is. Ekkor a bárány már az ember húsára vágyott, és
mit sem törődve a többiekkel közelebb merészkedett. Ezt látva
azonban az ember kilépett a házikóból, és a vállához emelt
valamit. A bárány csak a hasító fájdalmat érezte a hátsó
lábában, és sántítva futott a falka után, akik egy tisztáson
leltek nyugalomra. Hanem éhesek lettek, és az egyikük szimatolni
kezdett. ,,Birkavér” Szólalt meg, és a bárány jajgatásával
mit sem törődve belemart a sebbe. Ekkor fájdalmasan bégetni
kezdett, ami lebuktatta a falka előtt. Ráugrott és marcangolta már
mind az egyszeri bárányt, akinek megtetszett a birkahús.
