A boszorkány

Nézte az üveggömbjében felderengő alakot, és már sejtette, ki fog belépni sátrába. Egy fiatal nő volt, aki szokatlan kinézete miatt, no meg amiatt, hogy pipázott, a jósnő riválisa is lehetett volna, amennyire meg tudta állapítani.

-Miért jöttél? Kérdezte.

-Egy közös barátunk ajánlott téged, mert neki egyszer nagyon pontos és jó jóslatot adtál, ezért kérem a segítséged.

-Meglátjuk mit tehetünk. Mondta, majd a gömb fölött mormogva elkomorult arccal fordult a nőhöz.

-Te nem vagy átlagos ember. Neked sok takargatnivalód lehetne, de te inkább szétkürtölöd, és megvárod, amíg mások megteszik helyetted a megfelelő lépéseket, jól sejtem?

-Igen. Tulajdonképp emiatt is vagyok itt. Megátkoztam egy embert, de úgy ám, hogy más is hallja, és ez az ember másnapra felakasztotta magát.

-És ő az udvarlód volt, ha jól sejtem, mert szemrevaló teremtés lennél, ha nem lenne hamisság a tekintetedben.

-Ha ez a hamisság nem lenne, nem lenne semmim, amit védekezésképp használhatnék. Úgy történt, hogy ez a kérőm nagyon megalázott. Fizetett apámnak, hogy láthasson, utána szétkürtölte.

-Már értem. A többi emberrel mi a helyzet? Mert mást is átkoztál már meg.

-Igen, de az átok csak akkor működik, ha tudja a megátkozott, és emiatt rossz érzései lesznek, és hibázik miattuk. Nagyobb baj még nem történt, de ez a fiú egy kicsit messzire ment. Valami könnyű nőnek hihetett, és leitatta apámat, majd fizetett, hogy láthasson. A falu most a vérem akarja.

-Értem. Miben segíthetek?

-Ha beállhatnék a jósdába, mint cseléd, akkor már elbújhatnék, amíg ezek a babonás falusiak lenyugszanak. Csak pár hétről lenne szó.

-Megoldhatjuk, de nagy bajt látok közeledni. Ha be is állsz hozzám, el kell menned előbb-utóbb a vidékről, mert halálra fognak keresni.

Így is történt, de mivel a jósnőtől féltek, és a lány elváltoztatta a külsejét, nem akadtak a nyomára, egészen addig, amíg a búcsú napja el nem jött. Mivel a nő ismerte a falusiak gyengeségeit, a jósnőnek rengeteget segített, ezért az megjutalmazta, és más vidékre mehetett. Hanem ott nem ismert már senkit, és szolgálólányként rendes udvarlói akadtak, akik közül végül választott, és férjhez is ment. Megszületett az első gyermek, és ekkor még nem sejtette hogyan, de a jósnő szavai beteljesültek, mert a lánya szóról szóra a mása volt neki. Ahogyan elérte a tizennyolcadik évét, és udvarlói támadtak a hajadonnak, aggodalom szállta meg az egyszer volt boszorkát. Újra és újra csak magát látta a leánya viselkedésében, és féltette, nehogy az ő hibájába essen, ezért igyekezett jól megismerni lánya udvarlóit, még mielőtt találkozott volna velük a féltett hajadon. Hanem ő sem volt rest, és megpróbálta kicselezni anyját, és elment távolabbi falvakba is, azt hazudva, hogy napszámba megy, egészen addig, amíg annak a nevenincs falunak a kereskedésébe be nem tért, és ott egy vénasszony el nem sikította magát, miszerint a húsz éve nem látott boszorkány jött vissza a faluba. A hír futótűzként terjedt, és, mivel az idő felnagyítja a dolgokat, sokkal jobban féltek is a jövevénytől, mint valaha az anyjától. Mikor gyűlni kezdett a nép, és már fenyegették volna hősünk, az elővette jobbik eszét, és megfenyegette őket, hogy olyan átkot mond a falura, ha nem engedik el, hogy az egész falu eltűnik. Erre megijedtek, és útjára engedték, de azzal a kikötéssel, hogy helyre kell hoznia a régi bűneit, és hozzá kell mennie az udvarlójához, akit látogatott. Hanem az anyja nem volt elragadtatva az ötlettől, ezért jósnőnek öltözve visszaólálkodott egy sátorral a falu szélére, és amikor a pár hozzá ment, a jövőt megtudni, annyi bajt meg romlást jósolt nekik, hogy a fiú jajveszékelve ment haza, és esze ágában sem volt többé elvenni a lányt, aki okulva az esetből, na meg abból milyen baj származik abból, ha nem tudja senki, merre udvaroltat, mert teszem hozzá nem volt annyira kedves neki a fiú, letett a csavargásról, és mindig bemutatta a legényeket, akik közül az egyik csakhamar el is vette.

Játssz velem!

Bekapcsolta a számítógépet, és leült a játéka elé. Tologatta a kurzort, és a szörnyei ettek, ittak, harcoltak, és tanultak. Észre sem vette, de eltelt egy egész napja vele, mialatt nem jutott ideje szinte semmire. Enni a számítógép előtt evett, a mosással nem foglalkozott, és ha meg nem fájdul a foga, így ment volna még évekig. De a fog fájt, és nem volt mit tenni, időpontot kellett kérni az orvostól. De mi lesz addig a játékkal? Kérdezte magától, és mivel csak másnapra volt hivatalos a fogorvoshoz, az alkalmazáskészítő programjára kattintott. Egész éjjel írta a programot, ami helyettesíti őt a számítógép előtt, amíg a fogát húzatja. El is készült, és elégedetten konstatálta, hogy a program ellátja a szörnyeket, és még fejlődnek is. Álmosan indult az orvoshoz, bekapcsolva hagyva a számítógépet, és mikor hazaért, látta, minden szereplője legalább tíz szintet fejlődött. Mosolyogva dőlt le az ágyába, és a nap hátra lévő részében aludt. Este felkelt, hogy egyen valamit, és szokás szerint leült a gép elé. Megdöbbent a látványtól. Az összes szörnye elérte a maximális fejlettségi szintet. Féltékenységgel vegyes dühöt érzett, amiatt, hogy így megfosztva érezte magát a játék örömétől. Ekkor azonban váratlan dolog történt. Az egyik karakter megszólalt, vékony géphangon.

-Játssz velem!

Hősünk azt hitte hallucinál, de a többi szörnye is követelni kezdte a játékot. Csatába akartak menni, mindenkit, mindent elsöprő háborúba, amit valakinek vezetnie kell. Rákattintott a legszimpatikusabb szereplőjére, és megtette hadvezérnek. Ekkor elindult a hadjárat, sorra győzte le kis serege az ellenfeleket, de ő nem volt elégedett. Nem volt többé szükség rá. A számítógép automatikusan kiszámolta, mi a következő lépés, válaszolt a leveleire és kizárta őt innentől a játékból, ami az élete volt eddig. Figyelte néhány napig, majd a konnektorhoz lépett. Ezt azonban észrevette a vezérkarakter, és újra kérlelni kezdte:

-Játssz velem, játssz velem!

De ez már nem neki szólt, hanem a robotnak, amit ő alkotott meg, és ami játszott, helyette, ezért, némi gondolkodás után kihúzta a számítógépet, és kiment inkább a parkba sétálni.

Fehér fény

A neonlámpák felgyulladtak, és elvakították, egy pillanatra. Megvárta amíg a szeme hozzászokik, és megnézheti környezetét. Homályosan emlékezett még, hogy mi történhetett, de csak foltok, fények és árnyékok játéka volt, ami tisztán megmaradt. Fején a friss kötést tapogatta, majd konstatálta, még él. Erőltette fantáziáját, hogy hol ébredt fel, de csak arra emlékezett, ami pár héttel korábban volt, éspedig a koncert, pár puffanás az utcán, a háta mögött. Bejött a nővér, megetette, és törött karját kényelmes helyzetbe rakta, majd megigazította a párnáját.

-Tudja hol van? -Kérdezte.

-Nem igazán.

-Rá is ér megtudni...

Azzal elment, és a fiú mély álomba merült. Azt gondolta, talán az utolsó. Szerelméről álmodott. Mióta eszét tudta gyermekre vágyott, és álmában ez teljesült. Az esküvő szép volt az érettségi után, azután főiskola, és nem veszítették el egymást. Hamarosan a lány várandós lett, közvetlenül a diploma után, majd házat vettek, és nevelték a következő generációt. Tanítók lettek mindketten, és versengtek, kinek a diákja viszi többre. Arra a baljós éjszakára többé nem is emlékezett. Ahogyan a gyerekek cseperedtek kezeik között, úgy őszültek bele az életbe, szép időskorral ajándékozva meg egymást. Végül egy ajtó csapódott. Hősünk felriadt, és csak a fehér fényt látta.

-Jó reggelt, Pista bácsi, itt a reggeli.

És ő nem emlékezett már másra, csak a fehérségre, ami elvakította, valahányszor felpillantott a csirkecomb mellől az otthonban.

Eko születésnapja

-Menj Arta, és add el a fülbevalóm. Egy idős asszony mondta ezt a gyermekének, az egyik reggelen, majd így folytatta:

-Eko ma lesz tíz éves, és meg kell ünnepelni. Különösen, hogy jövő héten munkába áll. Vegyél rajta sok poi-poit, meg neki egy csirkecombot, mert összegyűlik a család.

Arta elindult, és a következő saroknál bátyjára gondolt, aki már nem is annyira gyermek, hanem inkább a család oszlopa. A kereskedőnél eladta az aranyozott karikákat, és arra gondolt, milyen jó lesz neki is, ha már munkát kaphat. Húga Aninda, még csak három éves, messze volt ettől a kortól, és próbálták is óvni az élet furcsa dolgaitól, amik Manilában megeshettek a magukfajtával. Nem voltak gazdag család, de amióta édesapjukat elveszítették, még nehezebb volt az életük. Gyakran mentek az üzleti negyed közelébe koldulni, olyankor vitték Anindát is, és néha akadt rendes étel is, nem csak az a büdös poi-poi. A húskereskedésben megvette a csirkecombot, és vett egy nagyobb narancsot is az egyik árustól, gondolta majd megeszik, és a héja pedig jó lesz fűszernek, beleburkolni a combot. Majd az éttermek felé fordult, de ott csak órák múlva került volna sorra, akkora sor állt a maradékért, a tehetősebbekből. Így hát irány a szeméttelep. Itt már kevesebben voltak, többet is kapott a pénzéért, és vidáman vitte haza anyjának, aki még elküldte a szomszédhoz, kérné kölcsön a fűrészt. Eko és Aninda koldulni voltak, így őt kérte meg anyja, hogy vágná szét az udvari padot. Mikor ez kész volt, bevitte a bódéba, és begyújtott a száz éves kályhába.

-Frissebbet nem kaptál? Kérdezte anyja a poi-poira nézve. -Ez legalább egy hetes. Mindegy, csak Arta legyen jó erőben. Míg az ételt készítette, ecetezte a húst, sütötte, Aninda takarította a lemezekből összerótt kunyhót, és énekelgetett. Szerette ezt a dalt, mert húga csak ettől nyugodott meg csecsemőként, és így van ez máig. Kedves dallam volt. A legkedvesebb, mint húga Aninda, aki ezzel a dalocskával boldog volt, és még nem értette, miért, de pénzt kapott, mert kicsi volt. Mikorra az ebéd elkészült Eko és Aninda hazaért, és kipakolták anyjuk elé, amit aznap koldultak. Nem volt sok, de másnapra elég, aztán meg úgy is új nap kezdődik. A fiú meg is feledkezett milyen nap van, csak akkor lepődött meg, mikor az asszony elé rakta a csirkecombot, és a narancsot, a héja nélkül elkezdte elosztani.

-Épp tíz éves lettél, legalább egyél egy jót fiam.

A többieknek is adott ételt, és úgy döntöttek, ha majd kicsit hűvösebb lesz, kimennek még a helyükre koldulni.

Azonban estére Aninda belázasodott, és csak a két idősebb gyermek ment el otthonról. A kis három éves lány teste forró volt a láztól, és anyja kétségbeesve látta, hogy szinte az egész ebédjét kiadta. Átszaladt a szomszédhoz, hozott egy kis rizspálinkát, de az sem segített, attól még rosszabbul lett. Már csak a borogatás és a fohász maradt. Reggelre egy kisgyermek holttestét vitték el a hatóság emberei.