Válogatunk, válogatunk?

Volt egyszer egy kisleány, túl az óperencián, éppen még az üveghegyen innen. Ennek a leánynak nem volt jó semmi étel, amit szülei adtak neki, minden ebédjét csak piszkálgatta, nézegette. Történt egyszer, hogy a kedvenc piros pólójában aludt a babájával, amikor álmot látott. Ebben egy fiúról álmodott, az üveghegyen túlról, aki király volt, és rengeteg kívánságát teljesítve végül elvette feleségül. Történt egyszer ezután, mikor táborba ment, szüleitől távol, hogy összefutott egy fiúval, aki az álombélinek akár a testvére lehetett volna. De bizony őt nem érdekelték az olyan lányféle szerzetek, hanem inkább játékpuskájával kergette az ellent. Arra gondolt ekkor, hogy milyen jó lenne, ha éppen az a fiú lenne, csak álruhában, ezért folyton a nyakában volt. Valahányszor a fiú hintázott, ő is azt akarta. Ahányszor a patakba vágyott gátat építeni, a lány szintúgy. Ha futott ő is és szinte már a többiek csúfolódni kezdtek, hogy úgy összenőttek. De a táborozásnak vége lett, és a lány ismét válogatós lett, és szemével mindenhol a fiút kereste. Ez Így Ment egészen decemberig, Amikor nagy csilingelés közepette bejött egy nap szobájába Mikulás.

-Na te kislány, kezdte, Jó voltál az idén?

-Igen Mikulás bácsi, nagyon jó voltam.

-Akkor felülhetsz a szánomra ma este. Ennek a leányka nagyon megörült, és azt kérte, hogy annál a fiúnál is járjanak, és őt is vigye magukkal. Ebbe az ősz öreg bele is egyezett, csak egy kikötése volt, hogy nagyon kapaszkodjék a szánba, míg repülnek. El is indultak rendben, mígnem a leányzó meg nem látott egy képet a kis pajtásáról, és utána nem kezdett nyújtózni a szánban. Addig, addig, mígnem kiesett, és pont a vasorrú bába nyakába nem pottyant.

-Na szép, szép, mondta az öregasszony, nem elég , hogy válogatsz, még potyázol is. Add csak ide ezt a képet, mert az utolsó huzakodásával csak megszerezte azt. Akkor kapod vissza, ha már minden edény el lesz mosogatva te kis lustaság!

Azzal nyakon csípte a lányt, beledobta a bugyrába, és máris egy edénykupacon landolt. Hallotta még a bába hangját hogy csak ilyen szutykos edényből fog enni a pajtása, ha nem lát neki. Nosza erre megrémült bizony, s rögvest nekilátott. Lábasokat kanalakat mind, mind külön szedte, és nekilátott. Hanem a sok edény csak gyűlt, gyűlt, mert a bába nem mondta el, de az bizony a képen az ő fia volt, aki igen nagyétkű volt. Ez így ment tavaszig, hogy a lány csak mosogatott, álló nap az edényeket súrolta, de nem tudott kifogyni belőle, mígnem a nyári barátja be nem toppant a konyhába.

-Hát te mit csinálsz itt?

-Hát mosogatok a gonosz néne után. Ki eszi ezt a sok szörnyűséget?

-Hát én, felelte. Ám ekkor a leány hasa egy hatalmasat kordult, mert bizony száraz kenyéren kívül mást nem kapott már három hónapja. A fiú ekkor felvezette a lakásba, és leültette az ebédlőben. De a kislány úgy megevett mindent, hogy egy falat sem maradt már a banya kamrájában, ekkor a fiú, mert hallotta anyja lépteit, egy varázsütéssel hazarepítette.  

Most ess

Izzó határban a nyári nap heve
Éget minden élőt, s nem jön ég leve
Könnyezz magas ég, zúgjon viharod
Most ess, te bitang, ess megáltalkodott

Hőség elől menekül a föld írmagja
Nincs se holt, se élő, mi ne szomjazna
Felhők hát jöjjetek, ne legyen égő napunk
Most segíts vihar, most könyörülj rajtunk

Törjön az árboc, nyikorogjon deszka
Vizet az istenért! Kiált ki szomjazza
Fújjon hát ezer szél, szakadjon vitorla
Most ess, mikor már mindenki szomjazza

S végül egy szakadás, talán egy felhő
Megkönyörül rajtunk, és szél szárnyán jő
Esik már, záporoz, a föld boldogan issza
Szól a zivatar; megjöttem, mihaszna

Homályos színek

Éji homályban elvesző szeretet
Kéj lába nyomán új élet készül
Kergeti botor az összeset eleget
Míg alattam az idő asszonyt szül

Formában formára igazítja keze
Kezei között elvesző idegenek
De ma csak enyém a jóleső vihara
Az ég alatt csillagok látják az utamat

Ő felébred s elalszom én helyette
Míg kemencéje cipómat sütögette
Bezzeg de dolgos kinek dolga a lét
Ímhol nyarat köpül nem durvát, enyhét

Erszényem kiürül dolgozik a mának
Pénz magom kikel mikor eltűnünk párban
Leplet ád az éj köntöse s köntösöm fakó
Mit bánnám örömért ha járna a bitó

De arra csak eltűnt alakok kísértik
Az arra szomjazót honnan épül néha
Egy egy fájó emlék miből a feszülő kap
De arra nem megyek hol nem vár szín

Harminc év körei

Elmúltak a mézes hetek, s röviddel az után hogy Endre munkát talált, ez évben már ez volt a harmadik, Klári kezdte sejteni, hogy nem lesz minden annyira rendben, mint azt eltervezték. Valahogyan nem akartak kijönni a pénzügyeik úgy ahogyan azt eltervezték, mindig kevesebb volt, mint amire szükség lett volna. Nem a feltétlenül szükséges dolgokra kell gondolni, hanem a közös élményekre, amik, úgy gondolták , meg fogja alapozni a kapcsolatukat, azt remélték, minél tovább. Hitelt nem akartak felvenni, pedig egy autóra szükségük lett volna, és mégis, folyton, amikor egy-egy bolt előtt elmentek mindig azon tűnődtek, mivel lephetnék meg a másikat. Néhány év eltelt ebben a rózsaszín ködben, azonban mindkettőjüknek szüksége volt egy biztos pontra, az albérleten túl. Belevágtak hát a lakáskeresésbe. Nézegették az apróhirdetéseket, kisebb legyen, vagy éppen nagyobb, végül Klári rátalált álmai otthonára, amire kaptak is hitelt. Ezután kezdődött csak a hajtás. A munkahelyeiken elvállaltak minden túlórát, és szinte szakadásig dolgoztak, éjt nappallá téve, hol túlfizetve, hol spórolva, de végül mindig maradt egy kis pénzük, amiket a hétvégeken elkölthettek. Ezeknek az együtt töltött mulatásoknak meg is lett a gyümölcse, na meg persze a munkának, mert környezetük, szomszédaik látták, mi munkájuk van azzal a házzal, és örültek, hogy ilyen dolgos szomszédaik vannak. Eltelt lassan öt év, és belátták, hogy ennek sohasem lesz vége. Ezért változtatni kellett, csak még azt nem tudták, hogy hogyan. Az élet meghozta aztán a döntést helyettük. Gyermekük született. Mostantól minden körülötte forgott, bár így már volt egy céljuk amiért megérte. Ahogyan a gyermek cseperedett úgy törődtek bele a robotba. Egyre fásultabbak lettek, és Gergőre mindig kevesebb idő jutott, mint szerették volna. Tulajdonképp tizennégy év eltelt, mióta megszületett, és ekkorra már hadban álltak különc szokásai miatt vele. Minden nap egy küzdelem volt. Hangos zenét hallgatott, drágább telefonokat akart, Rengetegbe került az öltöztetése, mert különleges igénye volt minden iránt, amit ugyan örömmel vettek, de ekkor már szabadulni akartak leginkább. Egymástól is és a robottól is. Folyamatos veszekedéseik az őrületbe kergették a tinit, aki lázadozni kezdett, és kimaradozott az iskolából éppúgy, mint otthonról. Extravagáns stílust kezdett követni, és drogozni kezdett, ami állandó konfliktusokhoz vezetett, mert többször kórházba került miatta, így elvonókúra elvonókúrát követett. Végül nem bírták tovább és Klári beadta a válókeresetet. Csendben elváltak útjaik, mindketten lakást vettek a régi árából, és Gergő az apja mellett döntött, hogy vele marad. Ekkor már csak könnyűdrogokat használt, azokat is csak alkalomszerűen, így lenyugodva lassan ő is munkába állt. Iskolai végzettség híján beállt dolgozni, majd megnősült, és innen akár kezdődhetne is az elejéről a történet, mert ők is, mint szüleik ugyanabban a cipőben jártak, igaz harminc évvel később.