Bálkirálynő

Nézegeti a telefonját, majd visszalép, és lejáttsza a belépőt a terembe, hiszen no. Próbálgatja milyen lenne ha váltana, de nem megy, sajnos az négy év lenne, magolás már megint, amúgy is, amíg kijön a főnökkel (szakszóval ,,Zsarnok” nagy betűkkel) de elhessegeti magától, majd a következő meeting után. Méregeti mr zsarnokot, mennyire tudja hegyezni, még a ceruzát, de lemond róla. A főnök most is kanos. Megint kapuzárási pánik, majd magabiztosan tovább. ,,Az ez évi termelésünk”, és innentől csak nem röhögni... Százhúsz kirúgott melós ötvennel szemben, akik jól teljesítenek, ó a zsarnok!!!!! ,,Vegyen föl még százat” kapuzárási pánik, ,,hol a karrier” ,,a főnök fogamzásgátlót szed?” -Rendben. Egykedvűen ballag vissza a bunkókhoz, kiosztja a feladatokat, majd rátesz, és kicsit egy két beosztottba belemar, másokat magasztal, csak úgy spontán, fél szemmel a másik vezetőt figyelve a wc felé menet, mert nem akar kisstílű bunkók interjúival foglalkozni. Ott elkapja, hol a karrier? Mozgásokkal a csípőtájékon, míg szerencsétlenben tart a kék tabletta, -Én felvételiztetek most, mert a múltkor túl sok volt a selejt. Majd az altesti torna után száját megtörli, ,,Ez is megvolt” Tologatja még két órán át a kurzor hány ott még egyszer nem akaró, vagy nem tudó ember kis életét ronthatná el egy telefonhívással, majd beszedi a gyógyszert. Ekkor, miután hatott, kimegy, véletlenszerűen körbecsicsereg mindenkit, semmi kapuzárás, harminc leszek, egy bomba nő mosollyal elválik a melósoktól. Később a valódi feladatához tér vissza, beosztja a munkásokat, pihenőidejük szerint, ezzel vége a munkaidőnek. ,,Valami csicska majd hazavisz” az egyik sofőr épp ráér hazaviszi, miután kiszállt gyors szájtörlés, ,,Nehogy anya észrevegye”. Az idős hölgy épp úgy készítette el a rántotthúst, ahogyan szereti, elgondolkozik rajta milyen jó anyukája van ám neki! Majd a padlót nézegeti a szokásos bunkók, még jó hogy elmehetek szombaton. Unokát várna, ne tegye. Lefekszik, mert elfáradt, álmaiba menekül, valahová az éppen ügyeletes foci film vagy popsztár karjaiban újra átélve a napot. Este beveszi a tablettát, álmos lesz tőle ,,Ne most anya” de szerencsére a főnök adott az ,,izomporból” ,,Ha nem adsz beszerzem mástól” újra erős lesz, mint egy igazi nő, és elindul a szórakozóhelyre.

A néne és a vargánya

Egyszer volt, hol nem volt, volt egy öreg néne. Ennek az öreg nénének pedig három ezüst tallérja, amit születésnapjára, a lányának akart adni. Hanem nem tudta, hogy hová rejtse, mert tudta, a lidérc, ami folyton körülötte ólálkodott, ellopná. Hanem kieszelt egy tervet, és csakhamar neki is látott. Erdőszéli kis házában sütött a hamuban egy cipót, amibe belesütötte a három ezüstöt. Mikor kész lett, elrejtett minden evőeszközt, nehogy a lidérc kettévágja, mert hát igen keményre sütötte, és útnak indult az erdőn keresztül. Kiszagolta a lidérc azonban, hogy az ezüst nincs már a házban, és az anyóka sincs sehol, csak a nyomai vezetnek az őszi réten át, az erdő felé. Utánna is eredt nagy sebbel-lobbal, és utól is érte, ment is volna a pénzszag után aegyenest a néne réklijébe, de az minduntalan fejbevágta a fakanalával. Az sem volt olyan ostoba, hogy soká próbálkozzon, hanem mást eszelt ki. Megvárta amíg az anyóka megpihen, és akkor végül sikerült is ellopnia. Futott is utána a néne sebbel lobbal, kezében a fakanállal, de egyszer csak felbukott egy gombában.

-Hallod-e te gomba ne szemtelenkedj, mert megfőzlek.

-Nem szemtelenkedem, de szerintem jobbra ment.

Elindult hát jobbra, és már majdnem utólérte, mikor megint megbotlott.

-Hallod-e szemtelen vargánya! Mondd meg tüstént hogy hol a cipóm mert benned is biztos megbotlott amaz.

-Nem botlott az meg néne, de most meg balra ment.

Elindult a nénike balra, de erre már nem talált senki fiát, és a lidérc nyomtalanul eltűnt.

Visszament a vargányához bánatosan, de meglepve látta, hogy a lidérc pont ott van, és épp arról faggatja, hogy hová tette a néne a késeket, hogy vághatná ketté a cipót az ezüstökért. Ekkor vágta úgy kupán az öregasszony a fakanállal úgy, hogy kifordult a cipó a gonosz kezéből. A gombát pedig, mert szövetkezett a lidérccel elvitte a lányának, és az unokáinak, és ott tejfölben megpárolta ünnepi vacsorának.

Legújabb könyvem

Bolygó hollandi

Nézi egy darabig, méregeti, majd elemzéseit ömleszti rá a korát meghazudtoló precizitásnak

látszólag ellentmondva. Kicsit a munkájából fakadó tevékenységeivel törődik, megerősítést vár, majd átértékeli a helyzetet, és ismét tolakodva, melyet láthatóan a pozíciója megerősítésére, állapotától függően, bár inkább mintha szimultán sakkozna a jelenlévők között, ám pontosan méricskélve őket többször körülnéz. Ajándékait címkézi egy darabig, láthatóan boldoggá teszi a törődés, de szokatlan, már már groteszk módon vidám maszkja mögül az előbbi cselekvést értékbecslések halmazával tarkítva folytatja a többi vendég felé korábban tett tett gesztusok súlyát mérlegre téve, a protokollismerete alapján kiválasztja a legártalmatlanabb, kritikán felül, legalábbis szerinte kikezdhetetlen pont felé áthelyezve a súlyt, mintegy figyelemelterelő manőverként az iménti sorozatról, dobva egy jutalomcsontot az ajándékozók felé, kinek kinek súlyához mérten, majd elcsendesedik. Dolgozik leköti magát, közben csikorognak a kerekek az irodalom útvesztőiben, tervezve, néha ártatlan kérdéseket feltéve, külső szemlélő számára, legalábbis akiről úgy véli hogy az, ártalmatlan irányban folytatva egy semleges társalgás körülbelül egy órán keresztül az ajándékozóval és a kikezdhetetlennel, majd miután erőt gyűjtött, kezdi újra kicsit más irányból. Minden sértésre betegségébe süpped, bármilyen is legyen az. Majd a nehéz munkahelyi viszonyok melletti vezetői következnek, akiket igyekszik a legjobb színben feltüntetni kibeszélve az összes érdekesebb témát, melyek rendszerint csak a belső körei számára ismerősök, újabb másfél óráig. Közben a külső szemlélő nyugalmát figyeli és amint gyengülni látszik vagy éberségét lankadni véli nekiesik újabb kérdés formájában annak aki rendszerint a legveszélytelenebb számára, az elemzéseivel, melyekre kész válaszokat követel, várva az esetleges sértésekre, melyekre csak a legegyszerűbb válaszokkal hajlandó reagálni, de határozott álláspontot pozíciótól függően felvéve, vagy fel nem véve lassan lecsendesedik, és ekkor szomorúan maga elé bámul hosszasan, míg a sértegetett, mert gyakorlatilag sértegette a szerinte vele kapcsolatban megnyilvánulni nem kívánónak az elemzése tárgyát képező személy(ek) tevékenységét, annak még csak a látszatát is kerülve, hogy súlyából leadna vagy növelné egy minimum négy fős lehetőleg több generációs, és/vagy eltérő intelligenciájú, legalábbis szerinte eltérő, közegben. Ebben a tevékenységében nem gátolja semmi, maximum valamilyen számára elérhető egyéb eszközhöz folyamodik, mely bármilyen legyen is, csak melléktevékenység, melyből hobbiból újjá építi magát, de ismét egy a fent leírt negatív folyamatba süpped vissza, és így pár hetes időközönként változtat helyzetén illetve állapotán, de minden változásra a fenti pánikszerű kapkodás a válasza,rutinszerűen eszközeit a környezethez igazítva, melyet felületesen előre felmér, és felcímkéz.

Utazó

Megfáradt tekintettel lapozgatta a könyvet, majd a sarokba tette, az ágy végében. Nem gondolta volna, hogy ilyen lehet, hogy megeshet még, de szerelmes lett. A nő könyve ott volt az asztal mellett, a telefon az asztalon, de nem merte már ilyen későn zaklatni. Biztosan alszik, gondolta, amikor a telefon jelzett, üzenete érkezett. A nő volt, és azt kérdezte beszélhetnének-e. Azonnal tárcsázott, majd várta a búgó hang végét. Nem jött válasz. Újabb üzenet jött, nem most, nem telefonon, majd másnap személyesen. Arra gondolt, legalább kialussza magát, de az üzenetek jöttek sorba, és ő már már a hüvelykujja görcsével tette le hajnalban, mikor búcsúztak. Fáradtan tért magához dél körül, amikor kopogtak. Ö volt az. Száz hetven ventijével ott magasodott előtte, míg lesegítette a cipőjét, és bekísérte a nappaliba.

-Kicsit lefogytál! És nyúzott vagy!

-Akit nem hagynak éjjel aludni...

-Pedig olyan jót beszélgettünk. Hoztam egy üveg bort, talán az majd rendberak. Egyél is azt is hoztam.

Kipakolta a holmit az asztalra, és nézte ahogyan a férfi eszik.

-Tudod... Hiányoztál.

-Úton voltam.

-Néha beszélhettünk volna.

-Nem lehetett.

-Tudod... szeretnélek komolyan venni, de nem megy. Így legalábbis.

-Költözz ide.

-Nem megy. Most nekem kell kis időre elmennem. Ezért is jöttem. Talán majd akkor. Addig is igyunk egyet.

Eltelt az éjszaka, elfogyott a bor hamar, majd reggel a férfi hűlt helyét találta szerelmének az ágyban, egy levél volt mellette. ,,Ez volt a búcsúajándékom, ez az éjszaka. Többet nem találkozhatunk, mert férjhez megyek két hónap múlva” A férfi összegyűrte a papírt, majd a bárszekrényhez lépett, és leült a fotelba, miután kivett egy üveg italt. Ivott estig aznap, így búcsúztatva az utolsó lángját fellobbanó érzéseinek. Ritkán volt, hogy beleszeretett az egyik állomáson valakibe, akit az útjain ismert meg.  

Egyszer lennem kell

Megpróbálta már sokszor, de a szellem valahogyan nem tudott beszivárogni a világba, ahol mindenhol ismerték már a nevét, de mindenki elutasította. Volt aki azért, mert magasra tette a mércét, volt aki át is lépte már azt a küszöböt, amin túl a szellem már feleslegesnek érezte, hogy bármiben segítségére legyen. Vagy túl kegyetlen volt, vagy túl lágyszívű, és már régóta jelen volt, de egyszer találkozott valakivel, akiről úgy érezte, hogy nagy szüksége lenne rá. Megszállta a mellette elhaladókat, de mind elutasították, mígnem egy gyermek arra nem járt. Ekkor suttogni kezdett.

-Nézd milyen sovány szerencsétlen.

Először azonban a férfi ilyesztő kinézetét vette a gyermek észre.

-Sok zsebpénzed van.-Mondta ekkor.

-De az kisautóra kell!-Ellenkezett.

-Neki nem volt, és várhatsz a következő pénzig.

-Végül is!-Egyezett bele, majd bement a sarki áruházba, és ruhákat vett, meg élelmet.

-Ezeket kinek viszed? -Kérdezte az egyik ismerőse, aki nem is ismerte a szellemet.

-Csak az apukám megkért.-Válaszolta a fiú, majd befordult a sarkon, ahol a tozomborz férfi aludt. Odalépett hozzá, majd rázogatni kezdte.

-Mi van kölyök? -Kérdezte az.

-Hoztam a bácsinak pár holmit. Először tessék enni valamit! -Azzal a kezébe nyomott egy rakás zsömlét, és némi felvágottat és konzervet.

-Ez mind az enyém? Miért hozod ezt nekem?

-Csak úgy, mert találkoztam valamivel, amit nem értek.

-Nem érted. -Vállat vont a férfi, majd enni kezdett, a fiú pedig elkezdte kipakolni a holmikat a többi táskából. Volt benne új nadrág, új kabát, pulóverek, ingek.

-Tessék átöltözni valahol majd, és megfürödni.

A hjléktalan ekkor könnyekre fakadt, és megölelte a gyermeket. Ő hagyta magát, egy darabig, majd búcsúzott.

-Tudja miért csináltam ezt?

-Fogalmam sincs. -Válaszolta a férfi.

-Találkoztam egy szellemmel, akiről az iskolában tanultunk, de nem mondták a nevét.

-Melyik szellem volt?

-Úgy hívják Emberség. -Azzal elfutott, és boldogan ment haza.

A szellem elégedett volt.

-Most már tudja a nevem valaki a világban! Egyszer már voltam, talán leszek még máskor is!

Nehéz diadal

Kevés szó maradt a tarsolyában. Anna nagy lépésre, illetve inkább kényszeredettre szánta el magát. Annyit gyötrődött már a különböző internetes portálokon mint még soha, de tanács volt, megoldás alig. Beteg férje nem tudott már dolgozni, így rá hárult szinte minden háztartási munka, így a villanykörte kicserélése is. Igaz ő még csak a harmincnégyet töltötte, még sem tudta megfelelően kezelni a helyzetet, ezért mikor az izzó tönkrement, várva a reggeli félhomályt, üldögélt, és töprengett. Férje a hatvan évével nem tett semmit, és így egy kicsit megilletődve ment be a villamos szaküzletbe, és kérdezősködött.

-Az ott mi?

-Egy armatúra , volt a válasz.

-Mi kell abba?

-Fénycső, és ekkor megdermedt néhány percre, hogy hova jut így a világ, ha a fényt is csövön kapják egyesek, neki meg csak egy vacak villanykörte kellene, a csillárba. Mert a férje annyit bukott a pókeren, hogy már csőre sem telik...

-Elnézést, szeretne vásárolni? Kérdezte az eladó néhány perc szünet után, amíg ez lejátszódott a nő fejében. Hátravetette a haját, és emelt hangon kért egy villanykörtét.

-Energiatakarékosat? Ezerkétszáz.

Lehúzta férje bankkártyáját, majd elégedetten távozott a boltból a megszerzett dobozkával, és a férje azon kijelentését megcáfolni vágyó kárörömmel, ugyanis azt mondta társaságban, hogy egy nő még egy villanykörtét sem tud kicserélni, indult haza. Hazaérve viszont furcs látvány fogadta. A csillár alá volt állítva egy létra.

-Gondoltam erre szüksége lehet. Mmondta a mindenes, aki állandóan férje körül tett vett, és akinek külön megtiltotta, hogy kicserélje a körtét.

-Rendben Jozef, elmehet. Majd határozott lépésekkel elindult a létra felé, megvizsgálta, és magas sarkú topánjában lépkedni kezdett felfelé. Mikor elérte a hibás fényforrást eszébe jutott, hogy apja inasa annak idején mindig bal kézzel szedte ki a használtat, ezért ő is így kezdett hozzá. Egyik irányban azonban meg sem mozdult, a másikban viszont csavarva kijött a helyéről, és a megcsonkított csillárba kapaszkodva elkezdte bontogatni az újabbnak a kicsomagolását. Mikor készen volt azonban a kibontással elkezdte csavarni, de ugyanabba az irányba mint előbb, így nem sokra jutott.

-Krhhhm....

-Igen Jozef?

-Az ellenkező irányba tessék.

-Ne szóljon bele, három diplomám van.

-Ahogy óhajtja.

De valami átvillant az agyán, és elkezdte arra. S végül diadalittasan mászott le a létrán, és kapcsolta fel a csillárt, amin már mind az öt körte egyformán világított.

Szolg. Közl.

Egyre kritikusabbá váló anyagi helyzetem miatt, bár nem szerettem volna, de olvasóimhoz kell fordulnom. A blogok a fennálló helyzet miatt veszélyben vannak, ezért anyagi támogatást szívesen fogadnék, mert a közüzemi és egyéb számlák szinte ellehetetlenítik tevékenységem. Adományaikban reménykedve adom meg tehát a következő adatokat:
PayPal: albi303@gmail.com
Bankszámla: HU44 1040 2496 8676 6649 8052 1004 K&H bank. 
Swift: OKHB HUHB
Köszönöm figyelmüket Virág Albert.

A gyémántköves gyűrű

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy király. Ennek a királynak pedig nem volt felesége, ezért hol az apja, hol az anyja nyaggatta, hogy érdemesebb lenne már, vadászatok helyett, fehérnépet keresni. Egyszer ezt nagyon megunta, és csináltatott egy gyémántköves gyűrűt, amit elhatározta, hogy a legleleményesebb udvarhölgyének adja a nászhoz. Össze is jött a sokadalom az udvarban, és mindenki keresni kezdte, hogy vajon hol rejtegeti a király a kincset. Hanem ezt megunva a száz akós hordóba dobta, és azt mondta, hogy azé a lányé lesz, aki a leghamarabb megtalálja. Hanem nem úgy történt, ahogyan azt úrhölgyei eltervezték lányaiknak, hanem a száz éves cigány asszony bírta a legtovább talpon, és az övé maradt a gyűrű, és gyorsan el is rejtette. Reggelre kelve, miután átkutatták a korán ébredők a többiek ruháit, csak nem volt meg. Nézték az öregasszonyt, de úgy, hogy az a szemmel verésre már csak-csak felébredt, és így szólt: „Azé lesz a gyűrű, aki a három arany almámat visszaszerzi a szolgálólánytól.” Mentek is a lányhoz, az meg égre, földre esküdözött, amíg ki nem forgatták az összes zsebét, és még helyben is hagyták, ezért őt megsajnálva a vénasszony odaadta neki a gyűrűt titokban. Hanem utána jött csak a neheze, mert a dámák úgy gondolták, hogy aki többet ad a lánynak, na meg persze szégyenből is, mert csúnyán bántak vele, elkezdték körüludvarolni. Ki drága pacsulit, ki nyakéket, de volt aki még egész ruházatot is adott neki, csak el ne mondaná a királynak, milyen közönségesek voltak másnapos mámorukban. Hanem a leány sem volt rest, a drága púderekkel, parfümmel, ékszerekkel, a szép új ruhában, kezében a gyűrűvel, kopogtatott a király lakosztályán, mondva neki: „Uram, én csak egy cselédleány vagyok, nem érdemeltem ki ezt a gyűrűt, de cserébe kérek valamit.Emelj ki engem a cselédsorsból.” A király ennyit válaszolt csak: „Látom alázatod, látom a gyűrűt, most az ujjadra húzom.” Azzal hét határra szóló lakodalmat rendezett a cselédből királynévá tette a lányt.

Talán majd egyszer

Endre beleült a fotelbe, kényelmesen elnyújtózott, és felsóhajtott.

-Talán egyszer én is leszek valaki...

Nemsokára felkelt, és egy sörért nyúlt a hűtőbe, de ott csak egyet talált, és úgy döntött, lesétál a lépcsőházi kisboltba, hogy beszerezzen néhányat. Pénzt keresett, és már majdnem elfelejtette, de a biztonság kedvéért a telefonját is magához vette. Ez már szinte rutinból ment neki, mert anélkül nem tudna... és itt megállt. Mit is nem tudna? Fényképezni, vagy írni vagy beszélgetni a méregdrága készülékkel, amit jobb híjján már ingyen dobtak utána, mint mindenki után? Elfelejtette inkább, hogy ő is csak egy a sok közül, akinek ilyen vagy olyan van már raktáron. Gyorsan átfutotta a híreket, majd elindult. A boltban a lány kedvesen a kezébe nyomta a söröket, majd a megújuló kínálatról beszélgettek, míg a blokkot nyomtatta a gép. Észre sem vette, de a lány eközben valamit írt a blokkra. Csak otthon jutott eszébe, hogy a cetlit a táskában hagyta, és már dobta volna ki táskástól az egészet, mikor észrevette a feliratot. ,,Felmehetnék hozzád zárás után?” és a telefonszám ott szerepelt mellette. Rövid gondolkodás után egy „igen” sms-t küldött a számra, és este tízkor kopogtattak. A férfi kicsit kapatosan már, ajtót nyitott.

-Szia, gyere be. Dadogta a lánynak, akinek már oly régóta udvarolt. Leültek, és egy pár órát beszélgettek, majd a lány elment, és ő ottmaradt. Ez így ment hónapokig, amikor a lány egy üveg pezsgővel állított be.

-Boldog születésnapot! És Endre ekkor élete legforróbb éjszakáját töltötte el a lánnyal. Hamarosan összeházasodtak, és gyermekük született, de Endre nem tudta abbahagyni az esti sörözéseket, ami miatt párja gyakran zsörtölődött vele. A kisfia közben oviba készült, és ekkor, már a beíratkozás után, tulajdonképp épp amiatt, míg párja távol volt ő ismét felöntött a garatra. Épp az utolsó dobozzal bontotta volna ki, amikor hazaért a felesége, és csúnyán lehordta, hogy még erre sem volt képes, hogy a gyermeke mellett legyen az első nap. Endre sóhajtott egyet, majd leült a fotelba és ezt mormolta maga elé:

-Talán majd egyszer... én is leszek valaki...

-De te már valaki vagy, hallatszott egy sírásra görbülő gyermekszájból.

-Te vagy az apukám.

Ekkor a férfi fölállt és a maradék italt a mosdóba öntötte, és többé nem ivott.

Rémálom

Csendben fölállt, majd az asztalra nézett. Felhörpintette a maradék kávéját, majd rágyújtott, és szokásához híven, ezen az éjszakán sem tervezte, hogy aludni fog. Kíváncsi volt a következő álomra, amit felcsippenthet az éterből. Beállította a fülhallgatót a kedvenc csatornájára, és figyelni kezdett. Kereste a nőt. Mikor megtalálta, leült és figyelte a rezdüléseit. Kis szemmozgás, kis forgolódás, és már el is kezdődött. A nő álmodni kezdett. Egy koncert volt épp, amire készült a barátaival, és készülődés közben találta meg a ma esti mese, amit azután olyan hevesen kezdett bele a történetbe, mintha ez lenne élete utolsó éjszakája. A koncerten még semmi érdekes nem történt, a zenészek körül kicsit legyeskedett, majd a bárpulthoz indult, és ott meglátta őt. Egy különös öltözetű idegent, akinek a vonzereje mintegy viharként söpört végig a nőn. Félénken közelítette meg, majd kért egy vodkát, hogy bátorságot merítsen az idegent pásztázó szemeinek. Nem közéjük való. Félteni kezdte. Lassan odalépett hozzá, de itt megszakadt a folyamat, és figyelőnk nem tudta követni. Megszűnt az adás, mint mindig ilyenkor. Az álomhallgató lassan új csatornát keresett, az egyik barátnőjét, aki szokatlan módon néma maradt, nem mesélt többet a sötétségnek ezen az éjjelen. Azt megszokta már, hogy néha elnémul mindenki, de most dühösen figyelt, mert érezte, hogy most őt figyeli valaki a távolból.

-Miért nem alszol, hallatszott egyszer csak, és ez olyannyira meghökkentette, hogy letépte a hallgatót a füléről.

-Mi erősebbek vagyunk, nincs szükségünk gépekre a hallgatáshoz.

-Miért csinálod?- kérdezte egy újabb hang.

-Mert ez a hobbim.

-De ez gusztustalan, nők álmait fürkészni, nem gondolod?

-Nem. Ebből táplálom magam.

-Szóval te álmokat eszel?

-Igen. Olyanokat amikre nem akartok emlékezni másnap.

-Nekem van egy, Mégpedig az hogy figyelnek, és erre semmiképp nem akarok emlékezni.

-Jó akkor megeszem azt is.

-Az nem elég, mert hiába eszed, mégis az ágy mellett találom magam reggel leizzadva, és nem tudom mitől van ez.

-Arról nem tehetek.

-De igenis hogy tehetsz! Ha nem ennéd meg, akkor lehet, hogy normálisan aludnék mint bárki.

-Ki vagy te?

-A rémálmod. Az amelyikben felelős vagy valamiért.

-Az nem rémálom. Keresem a lehetőséget, hogy valamit a vállamra vehessek, de csak álmok jutnak nekem.

-Szegényke, akkor biztos nagyon magányos vagy... -Ekkor megszakadt az adás, és a nő felébredt.

Felsóhajtott, -Az első éjszaka amikor aludtam tíz éve. -És kiment a teraszra nézni a napfelkeltét.

Az idő

Felröppent az égbe, és észrevétlenül a nagyság lába elé kúszott. Mikor a nagyság felébredt, még kicsinek érezte magát, de azután eszébe jutott, hogy mennyi ellenséget legyőzött, egyedül az időt nem.

-Engem kértél, hát itt vagyok!

-A nagyság a lábai elé nézett, majd megvonta a vállát, mondván, ,,Ha te ilyen kicsi vagy , nyugodtan meghagylak”

De az idő nem tágított, és ő minduntalan megbotlott benne. Hol a nyomában volt, hol előtte haladt, hol pedig mellé állt, és dolgozott neki. Egyszer megállt. Lenézett, de az időt nem találta sehol. Rájött, hogy sötétben aligha fogja felfedezni, ezért lámpást tartott maga elé, és úgy kereste tovább, de az csak nem lett meg. Szólítgatni kezdte, hangosabban, eleinte, de mivel tudta hogy kicsi, arra gondolt, megilyedne, ezért halkabban hívta magához, s hívogatná a mai napig, ha nem nézte volna meg, a lámpa fényénél, mi van a lába előtt, és akkor rájött. Az idő úttá szélesedett előtte.