Macskamese

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kandúr. Ez a kandúr vígan éldegélt a városban, amíg a boltban nem lehetett halkonzervet kapni. De ez  a konzerv nagyon különleges volt, ám, így halandó macska nem is kaphatott belőle, csak akinek kilenc élete volt. Ennek a macskának is kijutott a konzervből, de csak a leve, mert a jobb falatokat, gazdája, magának tartotta meg. De ez a kandúr, mit sem törődött ezzel, mindig csak úgy hencegett a többi macska előtt, hogy ő bizony halat evett, méghozzá konzervet. Eljött egyszer a nagyúr leánycicája is, aki finnyáskodva válogatott a kandúrok között, lévén, hogy ő úri családból jött, csak megválogatja a kedvesét. Hősünk próbált közeledni felé, ám az mindig elutasította. Nem értette miért. Egyre jobban hízelgett gazdájának, hogy adna neki halkonzervet, de az mindig csak a levével kínálta, némi kenyérdarabokkal, látva mennyire ízlik az a cicának, aki meg is volt elégedve, egy darabig. Eljött azonban az idő, amikor már komolyan érdekelte a macskaleányzó, de nem ám csak őt, hanem hatodmagát. Összegyűltek a téren, és tanácskoztak. Egyikük azt mondta verekedjenek meg, de a bölcsesség előbb-utóbb előbbre vitte a dolgot, úgy döntöttek, válasszon a lány, elvégre ő úgy is egyedül van, hát legyen az ő dolga, kivel ül menyegzőt. Elmentek hát a macskaleányhoz, körülvették és kérdezték, kit választana. A lány körbejárt, megszaglászta mindőjüket, és így szólt:

-Kenyérszagot érzek. Olyan pórias. Nem illik hozzám.

De azt nem mondta melyik kandúr kenyérszagú, így a sok macska el kezdett verekedni. A leány meg kecsesen elballagott, ezért a kandúrok mind utálják egymást a mai napig, mert bizony mind kenyeres konzervet ettek, csak egyik sem vallotta be a másiknak.

A templom egere

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy anyóka. Ennek az anyókának a kamrájában lakozott egy egér. A kamrában szépen, gazdagon éldegélt, egészen addig, míg az anyóka fel nem fedezte, és el nem kezdte üldözni. Nem volt szinte már olyan napja egerünknek, amikor nyugodhatott volna a mindenféle csapdák, és seprűzés közepette, de az anyóka csak nem bírt vele. Hanem egy nap a bibliáját vágta hozzá a polcra, és így szólt: -Hallod-e te egér. Nagy volt a harcom ellened, de most elszegényedtem, ha enni akarsz, tanuld meg ezt a könyvet kívülről, és hetednapra, mikor hazajövök napszámból, kapsz egy darab kenyeret. Mert bizony addigra az egér mohóságában felfalt mindent, ami az anyóka kamrájában ehető volt. Az anyó elment, otthagyva a bibliát, és az egér, mondani se kell, éhesen vetette rá magát. Olyannyira, hogy rágni kezdte a nehéz olvasmányt, és a puha papírlapok könnyen megadták magukat, bármennyire szentek voltak is, fogainak. Amikor a rokonság látogatóba jött a mezőről, csúfolták, hogy bezzeg, ha kijönne a kamrából, akkor találna jobb étket is annál a keserű könyvnél, de ő olyankor csak beszélt nekik, hogy milyen jó élete volt eddig, és az anyó megígérte, ha ezt megeszi, akkor kap kenyeret, amit felettébb kedvelt. Hanem az öregasszony a napszámból nem egy kenyérrel, sokkal inkább egy nagy fekete macskával tért meg, és az üldözni kezdte az egeret. Az egér nyomorúságában elfutott, egészen végig az utcán, a templomig, és így beszélt a templomot épp záró sekrestyéshez: -Hallod-e. Engem üldöz a belzebub, engedj be a templomba, mert ha nem, odaadom neki a lelkem, és megkísértem a falut. Erre a szent életű ember nagyon megijedt, ezért beengedte az egeret a templomba, hanem annak az első útja a kamrába vezetett volna, ha lett volna ott valami. Másnap mise után kérdezte a papot, mi végre épült ez a hodály, ha még enni sem tartanak benne, de a pap csak annyit szólt, eredj innen te egér, meg van a magam nyomorúsága, tanultad volna inkább a szentírást, neked is lenne dolgod. Ekkor eszébe jutott a kis léleknek, hogy ő bizony már keresztülrágta magát egyen, és hogy abban sok tudomány volt, csak nagyon keserű. Ki is ment a templom mögé, és prédikálni kezdett az ottani egereknek, hencegve vele, hogy neki bizony azt ígérték, hogy ha keserű étket eszik, kap édeset majd. Először nem hitték a többiek, bolondnak nézték, és megdobálták fűmaggal, mondva: -Edd ezt, akkor el tudsz majd rohanni a macska elől, mert lesz erőd hozzá. Eszegette is a fűmagot, de a pap ostyájára is rájárt időnként, no meg a borára, amitől felettébb kötözködő lett. Mondta is egyszer az egereknek: -Meg fog szállni titeket a belzebub, ha nem jöttök be a templomba! Ekkor megjelent a macska, és az egerek bizony besiettek a védelmet adó lyukon, egyenest a templom orgonája alá. De ott bizony akkora hangzavar támadt vasárnaponként, hogy majd bele süketültek, ezért, na meg azért mert az egyszeri egér nem mutatta meg, hol van az ostya meg a bor, inkább a kertben ették a fűmagot. Az egér egészen elégedett volt a sorsával, hanem a pap felfedezte, hogy fogy az ostya, és elkezdte ő is űzni a kis lényt, aki nem volt rest, azt mondta neki, amit bebocsáttatásakor mondott a sekrestyésnek, hogy őt bizony meg fogja szállni az ördög, ha nem lehet a templomban, és megkísérti a falut. A pap azonban ravasz tervet eszelt ki. Nem hagyta ezentúl a templomban az ostyát és a bort, hanem csak vasárnap, misekor vitette magával. Így esett, hogy az egér, aki szent életet élt, az orgonától lassan megsüketülve, koldulni volt kénytelen a fűmagot hét közben, és csak vasárnap szedegette az édes ostyát, és az anyóhoz sem mert már visszamenni, mert félt hogy nyomorú süketségében nem hallaná meg a macskát. Így lett az egerek között a legszegényebb a templom egere.