-Jé! Egy kis élőlény!
-Valóban, adj neki színes
gyöngykavicsot!
-Beveszi a nyílásba a tetején...
Most eldobta a nyúlványával... Nem értem. Eddig ezek a kövek
mindenhol működtek. Nem visszük haza?
-Elvihetjük, ott majd kitaláljuk mit
kezdjünk vele.
Nyílt az ajtó, és a kabinba
csalogatott lény mormogott valamit.
-Jé! Ennek hangja van!
-Nyilván mind ilyenek. Próbálj vele
úgy kommunikálni, mint Buksival. Hátha azt megérti.
-Jó megpróbálom. Vuff! Majd
megvakargatom a füledet, és kapsz tototot is.
-Vigyázz vele, először az orvost
kell hívni, lehet hogy élősködői vannak!
-Jó hívom Dr. Bendbindert! Halló?
Doktor úr, találtunk egy lényt a kabin mellett, és szeretnénk
megtartani, megvizsgálná?
-Természetesen asszonyom! Amint időm
engedi átmegyek önökhöz!
-Csak gyorsan, nehogy összepiszkítsa
a szőnyeget!
-Mire felérnek ott leszek!
Azzal mentek tovább. A lény nézegette
a fülke falait, és elégedettnek tűnt. Néha megvakarta a füle
tövét, legalábbis Nancy a fülének gondolta, majd érdeklődve
nézett körbe a folyosón, amikor kiszálltak.
-Doktor úr! Úgy örülök, ugye
valamilyen alacsonyabb rendű létforma?
Az orvos ekkor a lényhez fordult, és
elkezdett vele beszélgetni.
-Hogysmint Joe?
-Nem értem ezeket, válaszolta. Minden
évben akadnak páran akik lejönnek a kétszázadikról, és valami
állatnak néznek...
-Semmi baj Joe. Csak divatjamúlt
ruhája teszi. Itt van egy kis pénz a fáradalmaiért, vegyen enni a
gyerekeknek is. Remélem még látjuk egymást.
-Én is remélem doki!
Azzal vidáman visszalépett a kabinba,
magukra hagyva a kétszázadik emelet lakóit, akik lakásuk felé
menet megbeszélték az orvossal, hogy a lény valószínűleg
veszett, és csak pénzt kell adni neki, egyébként a tanácsadás
nem kerül semmibe. Mikor beértek a lakásba Nancy megszólalt.
-Milyen furcsa lények laknak odalenn!
Te érted ezt?
A férfi megvonta a vállát majd így
szólt:
-Szerintem ehhez orvosi végzettség
kell...
