A kapu

-Ezek milyen kavicsok?

-Ezek a lélek kavicsai. Válaszolta az Mónika a lányának, amikor a patakparton a színes kavicsok között játszott.

-Ezt elteszem. Azzal a kislány eltett egy számára érdekesebb darabot, mielőtt elindultak volna az autó felé.

Később, amikor a leckét írta másnapra, többször elővette és megnézte. Emlékeztette valamire, de nem tudta mi az. Töprengett egy darabig, amíg anyja vacsorázni nem hívta. Vacsora után furcsa gondolata támadt. Egy kérdés foglalkoztatta egy ideje, de csak most öltött testet.

-Mi az a lélek? Kérdezte.

-A lélek egy kapu, ami a belső gondolataink felé vezető utat takarja el előlünk. A belsőnkben rengeteg gondolat lakik, amik a legegyszerűbbtől a legbonyolultabb feladatokig, megoldanak helyzeteket, amikbe kerülünk.

-Mint az iskolai dolgozatok? Vannak kérdések, amikért több pont jár, a tanító néni szerint.

-Valami olyasmi, de ezek a gondolatok inkább egy örökké tartó iskolában születnek, amíg az út végére nem érünk.

-Mi van az út végén?

-Azt nem mondta még el senki. Én egy olyan ajtót látok a végén, amikor mindenki elbúcsúzott, és végre az ember aludni térhet.

-De mindig alszunk este. Az ajtó mögött sötét van?

-Olyan fény van mögötte, amit gyújtottál magadnak.

-És a kapun hogyan mehetnék be a belső gondolataimhoz?

-Annak a kapunak egy nagyon fontos tulajdonsága van. Ha dörömbölsz rajta egyre jobban bezáródik. Ha viszont besettenkedsz, akkor a bent lévők ismerősként köszöntenek, és amelyik gondolatod tetszik, vagy épp szükséged van rá, előbukkan, és kézen fog. Kivezet a kapun, és ott megmutatja mit kell tenned.

Ekkor a kislány ásított egyet, és így szólt:

-Most aludnom kell gondolat vezeti a kezem. Sokat tanultam ma.

Ezzel a lány elindult a szobája felé, és becsukta az ajtót. Anyja még egy kicsit tett-vett a konyhában, és ő is nyugovóra tért. Úgy érezte valami különlegeset adott, és ennek a pillanatnak a varázsában nyugodt éjszaka kezdődött...