A kert

Pablonak, bár nem tudta hogyan keveredett ide először, megtetszett a környék. Megvette az első eladó házat, és meghívta az összes régi cimborát az avatóra. Punkok lévén, sikerült meginniuk az összes italukat, mielőtt berúgtak volna rendesen, ezért a srác felesége elzavarta őket a helyi kocsmába, mielőtt túlzottan körülnéznek a környéken, éjjel nappali bolt után, és túl olcsón juthatnának italhoz. Ő lefeküdt, és magára zárta az ajtót, aminek az lett a következménye, hogy a párja, nem találva a kulcsot, bedőlt a fuxiák közé. Ekkor érkezett egy hajléktalan öltözetű egyén és ledőlt a szomszédos kertben, miután meggyújtott egy mécsest. Hajnalban viszont belopódzott a kertbe, és Pablo, eredeti nevén Peti, úgy érezte, mintha levizelnék, és dühösen pattant föl, a fenébe küldve Antalt, aki magyarázkodni kezdett, hogy csak a növényeket jött megöntözni, mert nem tudta, hogy valaki már meg is vásárolta a házat. Peti felzörgette a párját, hogy vendéget hozott, és az asszony rémülten vette észre, hogy tulajdonképp egy hajléktalan az, de azért jóllakatta mindkettőjüket. Majd Antal halkan elkezdte mesélni, hogy miért is van ott.

-Tudják, fiatalok, hosszú sora van annak, hogy e körül a ház körül ólálkodom. Nem vagyok már hajléktalan, mint gondolhatnák, csak kegyeletből vettem fel ezt a ruhát, a volt tanárom emlékére. Hasonló fiatal voltam én is mint önök, egykor. De az akkor nagy hibának számított a tanárom szemében, és elüldözött az iskolából. Csakhamar munkába álltam, és elvettem egy nőt, akitől azután elváltam. Ez a tanár mindig azt mondta, hogy nem lesz belőlem semmi, ha így folytatom, ezért mentem el dolgozni, inkább a piszkálódásai után. Hanem elkövettem egy hibát. Megcsaltam a párom, akitől az első gyermekem született, és ő kidobott. Igaza volt, nem kellett volna úgy tennem. Ezután öt évig utcán voltam, míg ráakadtam ezekre a növényekre, és beléjük szerettem. Az a fa egy almafa, bár nem hoz termést már jó ideje, mert annyira visszametszették. Öntözgetni kezdtem a kertet egy nyáron, unalmamban, ezzel a rozsdás kannával, a kútból, míg a tulajdonosok távol voltak. Hanem amikor visszajöttek, akkor ért a meglepetés. Bár ez a tanár nem ismert fel, én felismertem a volt feleségem mellette, és a fiam, akit nem láttam addigra már fél évtizede, és se szó, se beszéd sarkon fordultam, téptem egy almát és elmentem. Később ez a pasas rájött, hogy én voltam ott, figyeltem ugyanis, és néztem mit csinál. A gyermekem nem bántotta, de tudván, hogy a fa tartott el ősszel, míg haza nem ért, minden gonoszságot elkövetett ellene. Vegyszereket öntött a tövére, de csak örömére lett fiamnak. Kivágatta, újból kihajtott, akkor már hintát is lehetett aggatni rá. Permetezte mindennel, de ez túlélte, ahogyan a fiam ma mérnök, én pedig egyszerűen csak arrébb mentem, egy másik városrészbe, és elvettem nőül, mai feleségem, aki két kislánnyal ajándékozott meg. Azért jöttem ide a régi gúnyámban a szomszédos kertbe, hogy gyújtsak egy mécsest a tanárért, aki hitványabbá tett volna azzal, ha akkor ott tart az iskolán. Köszönöm a reggelit, asszonyom, uram, nekem most mennem kell.

Azzal elbúcsúzott, és többé nem látták arrafelé.