Utazó

Megfáradt tekintettel lapozgatta a könyvet, majd a sarokba tette, az ágy végében. Nem gondolta volna, hogy ilyen lehet, hogy megeshet még, de szerelmes lett. A nő könyve ott volt az asztal mellett, a telefon az asztalon, de nem merte már ilyen későn zaklatni. Biztosan alszik, gondolta, amikor a telefon jelzett, üzenete érkezett. A nő volt, és azt kérdezte beszélhetnének-e. Azonnal tárcsázott, majd várta a búgó hang végét. Nem jött válasz. Újabb üzenet jött, nem most, nem telefonon, majd másnap személyesen. Arra gondolt, legalább kialussza magát, de az üzenetek jöttek sorba, és ő már már a hüvelykujja görcsével tette le hajnalban, mikor búcsúztak. Fáradtan tért magához dél körül, amikor kopogtak. Ö volt az. Száz hetven ventijével ott magasodott előtte, míg lesegítette a cipőjét, és bekísérte a nappaliba.

-Kicsit lefogytál! És nyúzott vagy!

-Akit nem hagynak éjjel aludni...

-Pedig olyan jót beszélgettünk. Hoztam egy üveg bort, talán az majd rendberak. Egyél is azt is hoztam.

Kipakolta a holmit az asztalra, és nézte ahogyan a férfi eszik.

-Tudod... Hiányoztál.

-Úton voltam.

-Néha beszélhettünk volna.

-Nem lehetett.

-Tudod... szeretnélek komolyan venni, de nem megy. Így legalábbis.

-Költözz ide.

-Nem megy. Most nekem kell kis időre elmennem. Ezért is jöttem. Talán majd akkor. Addig is igyunk egyet.

Eltelt az éjszaka, elfogyott a bor hamar, majd reggel a férfi hűlt helyét találta szerelmének az ágyban, egy levél volt mellette. ,,Ez volt a búcsúajándékom, ez az éjszaka. Többet nem találkozhatunk, mert férjhez megyek két hónap múlva” A férfi összegyűrte a papírt, majd a bárszekrényhez lépett, és leült a fotelba, miután kivett egy üveg italt. Ivott estig aznap, így búcsúztatva az utolsó lángját fellobbanó érzéseinek. Ritkán volt, hogy beleszeretett az egyik állomáson valakibe, akit az útjain ismert meg.