-Mi ám rendkívül fontosak vagyunk!
-Igen, igen, és nagyon különlegesek
is ám, így a másik.
-Annyira sokszínűek vagyunk, hogy az
csak..!
Így beszélgettek egy darabig, majd
bekapcsolták a kivetítőket, és elkezdődött a tánc. Az urak, és
a hölgyek csak úgy szorgoskodtak a fényben, és mindenkinek lesték
a kívánságát. Az egyiküknek formafazonírozásra volt szüksége
a fején, a másikuknak túl nehéz volt a feje, ezért egy
csodálatos fejkönnyítő dallamot kapott. Így ment ez minden nap,
már ki tudja mióta. Mind várták, hogy a nagy nap eljöjjön, és
szép dolgokat mutattak a gyermekeiknek, amiket majd használhatnak,
ha nekik is utódaik lesznek. A kezek surrogását érezve fejük
felett, mindannyian pompásan érezték magukat. A földjük ellátta
őket megfelelő táplálékkal, és mind boldogan növekedtek.
Azután eljött a nagy nap, és elváltak útjaik. Már nem
ugyanazokat a fényeket látták maguk körül, mint rég, már
minden más volt mint eddig. Egy nap arra ébredtek, hogy potyog
valami a fejükről, és hirtelen elkezdtek az árnyékok felé
kiabálni mind hangosabban, hogy márpedig nekik hajnövesztő kell.
Ekkor azonban elsötétült mindőjük felett az ég. És a vágott
virágok ugyanabba a konténerbe kerültek, hogy elmesélhessék,
milyen szép és mennyire tartalmas volt az életük.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése