Téliálom

Nézte,ahogyan a papír a lángok martalékává válik, és a szerződés megsemmisül. Ez volt az utolsó este, a leghidegebb a télen, és nem lévén más éghető, inkább csak nézte a lángokat, és a paplanjába burkolózott. Késik, gondolta, és arra ia gondolt még, mi lenne, ha… de itt visszahőkölt, és nyelt egyet az elhaló gondolat utolsó keserű ízét kóstolgatva, ami nem öltött testet, csak marta a torkát. Krákogott egyet és felállt, táncolt kicsit, hogy a lábába menjen a vér. Meghúzta a pálinkásüveget, és kinézett az üvegtelen ablakon. Emlékeiben egy pocsék disztópia fanyar zenei aláfestését kereste, majd dúdolni kezdte. A kietlen lakótelep kihalt magányában egyszer csak az egyik ablakban fény gyúlt pár tömbnyivel arrébb. Miklós ekkor döntött. Útra kel. Összeszedte maradék konzervjét és elindult a házak között. A mozgás kimelegítette, és vidáman konstatálta a holdfényben, hogy nem állít be üres kézzel ahhoz, aki a fény gazdája. Felfelé indult a ház lépcsőjén, és, mikor az ajtóhoz ért a kereten kopogtatott. Egy fiatal pár nézett fel egy takaró alól, és köszöntek, majd hellyel kínálták.

-Mióta vagytok az utcán gyerekek? -kérdezte

-Tegnap lakoltattak ki. Már akkor sem volt meleg.. -Szólt a lány, és egy darab kenyeret nyújtott Miklós felé.

-Akkor ti még újak vagytok. Én már húsz éve… na de hagyjuk. Igyatok, az átmelegít.

Hajnalig beszélgettek, majd a napfelkeltével elaludtak. Dél körül ébredtek fel, elindultak a városba, a nappali melegedő felé. Ott felvették az adataikat kikérdezték a fiatalokat, majd egy tál meleg étellel az asztal mellett komoran várták, hogy történjen valami. Valami, akármi. De csak a többi otthontalan időnkénti csoszogása zökkentette ki néha őket tavaszig...