Ébredés

Fény. Fehér. Hol? Nyitva van a szám. Nem illik, de nem tudom becsukni. Folyik végig az államon. Takaró. Kórházban vagyok. Csipog itt mellettem… ez az izé. Vészhelyzet. Friss levegő. Kislányom. Hányt amikor meglátott. Milyen kis gyengécske! Segítenem kell. Gyógyszergyár, cigi… Kering felettem a gép, most már emlékszem. Nem tudtam nyelni, fájt. Ki ez a nő? Valamit mond. Papír, írok. Már jobban vagyok. Marikára eszméltem, a szemére. Feladta, most nem látom. Gonosz keringő szerkezet, jól hazavágott. A hajam. Megvan még? Nehéz a kezem, valami van rajta, megnézem, branül. Csövek. Android, mintha én programoztam volna. Magam. Szegény kislány, biztos nehezen ért utol, elég gyorsan lepasszolt az esztergomi… Emlékszem már, turkáltak a számban, ki kellett feszíteni, csak úgy sikerült nekik. Biztos valami fontos volt, legalábbis nekem. Hogyan tovább? Nem hallom amit mond, leírom. Legalább is hogy mi kellene. Először is a csöveket vigyék a pokolba. Nem lehet. Csak az egyiket. -ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ. Még mindig alig hallok, pedig már felébredtem. Meghaltam? Nem látom a helyet, pontosabban, néznem kell hova lépek, hogy ne bukjak orra, bár nem szédülök. Gonosz keringő izé… Ezzel kínozni lehetne, mint a középkorban, csak a tolvajnak nem a kezét vágnák le, hanem elvennék a fülét és a száját. Nincs nyálam. Milyen jó lehet köpködni, de mint a tapló. Valamit hoz ez a nő. Megmondom már neki, hogy úgy sem hallom, ne beszéljen, de most csak mosolyog és ír, ,, ezt igya meg” ,,Tápszer” Valahogy szimpatikus. Vanília, kis cukor. Majd megkérdezem van-e fahéjas is. Egyszer. Kinéztem a folyosóra, már szájról is olvasok. Fiatalemberek, a mellimplantátumot okolják. Egyik bizakodó, másik nem. Sokan már kopaszok. Nekem van hajam, de alig hallok. Nem kellett volna negyvenesnek kinézni húsz évesen. Van aki a szteroidra fogja. Hiányzik a cigi. Nem lenne okos dolog, ha már így csak vonszolom ezt a infúziós állványt. Néztem reggel, szinte nem is nyelv, ami maradt nekem. Gonosz forgó izé. Valamit már kitalálhatnának erre is, nem csak mindig a telefont. Mondta a doktor, pontosabban írta, hogy a cigi nem lesz, viszont túléltem. A gyógyszergyári munkámat kedélyesen elfelejtette megemlíteni. Nem baj, csak ez a vaníliás izé megmaradjon. Nyelvem gyógyul. Valamelyest, de nincs nyálam. Azt kivették. Még jó, hogy nem lett félig fintor az arcomon. A faluban biztos gúnynevekkel illetnének. Már jól megy a járókeret. Hozott a lányom gyümölcslevet. Nem ment meginni. Az első korty után mint a tűz. Ki is köptem. Pontosabban kiejtettem a számból, és vizet kértem. Valamelyest már tudok beszélni. A fiaim nem foglalkoznak semmivel, az egyik otthon sincs, a többiek meg eszik amit találnak, vagy kitalálnak. El tudom képzelni, bár tudják, hogy hol volt jó nekik. A lányom jár hozzám. Egész nagylány már. Lassan férjhez kell adnom. Csak ne emlékezzen így rám. Azt mondta a főorvos, ha nem eszem meg ezt a vaníliás vackot, gyomorszonda lesz, vagyis, ha fogyok. Már napi kettőt le kell gyűrnöm, hogy hízzak. Biztos lenne erre is más gyógymód, mint ez a szadizmus. Így tönkretenni embereket… Kikerültem az intenzívről. Itt már nem látom a többieken, hogy fel akarnák adni, itt mindenkinek tűz van a szemében. Mesélik, hogy mellőlem öten mentek ki a halottak közé. Egy visszatért rajtam kívül. Babonásak. Mondogatják hogy öt év, és vége, de én nem tudok nyelni, csak úgy lefolyik a lötty. Undorító. Van aki a mellét siratja, de elhallgat, ha meglát. Kivették a branült, már iszom. Csak ez a lötty. Kell hogy legyen más technológia erre is, csak az a rohadt pénz. Mert aki fizet mindent megcsinálnak neki, műmelleket műizét, mindent, csak nekünk adnak ilyen forgó gépet, ami tönkretesz mindent. Néztem magam a tükörben, harminc év amit felszedtem, nem harminc kiló, amit leszívnak egy csővel, hogy cicim legyen. Az is pénz. Nekünk meg van ez a gonosz forgó dög, ami szétéget mindent, hogy a többi rossz is szétégjen. A cigi. Mindenki arra fogja aztán, de nekem ott volt a gyógyszergyár, aztán a pesti szmog, mind mind rákkeltő, ha nagyon akarjuk, csak az egyiktől jobban nő a kukorica, a másikért meg hétmilliót fizetett a tulaj, tehát joga van. Olcsó kukorica, olcsó levegő, és csak úgy mellesleg én sebes nyelvvel, és egy hónapja járókeret nélkül. Már jobban lecsúszik ez a vaníliás lötty, de biztosan van a kertben valami, amit meg tudok majd úgy darálni, hogy lemenjen. Sokszor még a falnak dőlök, hogy pihenjek, ilyenkor eszembe jutnak a cigizős vagányok. Én is az vagyok. Újjászülettem.  Lassan, hét végén hazaengednek. Nem tudom mi vár. Remélem nem csalódom

Betegszállítót kértem, még nehezen megyek. Lépcsőn fel, szemétdomb. Hűtő üres. Öt gyerek sehol. Hol lógnak?  Mindegy, az ágyamra vágyom. Négy hónap után itthon. 

Nagy fiam eladott mindent. Remélem evett is, nem drogra ment el. Hitelt kell felvennem, de előtte MÜCSÖ. Az orvosszakértőnek csillog a szeme. Végleges hetven százalék. Erre már van hitel. Deviza, nem baj. Csak enni kell, a tápszer sem olcsó. Közgyógy. Hol is kell intézni? Valamelyest már hallok. Jobban is megyek, jó volt ez a két hónap. Férfi kéne viszont a házhoz. Valamelyest gépesítettem, és van már botmixerem. Turmixok, tápszer, összetört gyógyszerek, amiket ez a hülye körzeti felír, noha tudja, hogy még mindig nem nyelek. Az új párom egy oroszlán. Bár majomnak hívom mikor haragszom rá, de kiáll mellettem. Ez már új vágány. Így már megy.