A tavaszi szélben gyalogolt, az út
szélén, és arra gondolt, milyen jó lenne, ha valakivel
találkozna. Nem járt errefelé senki ebben az időben, és a
pusztaság körülötte, arra ösztönözte, hogy jobban
begombolkozzon, és, talán e miatt is, bezárkózzon gondolataiba, a
napfelkeltéről, szinte, tudomást sem véve. Körülötte, és
mellőle elhátrált mindenki, és, ahogyan a feladatok tornyosultak,
egyedül maradt. Már csak a menekülés maradt. Azt remélte, a
határon túl minden megoldódik, de nem sejtette melyik határ az.
Igyekvőre fogta, mert esőfelhők kezdtek tornyosulni az égen, és
az első cseppeknél, beért egy benzinkútra, ahol, jobb híján a
bolt készletéből vett egy pár szendvicset, és kiállt a tető
alá, enni. Észre sem vette, de egy autó kanyarodott kisvártatva
mellé, amiből egy nő hajolt ki. Kihívó viselete magára vonzotta
a férfi szemét, és gondolkodás, és némi habozás után beszállt
az őt invitáló alak mellé.
-Egy társkeresőről ismerjük
egymást, mondta a nő, és bár jó néhány éve nem volt Imrének
szüksége efféle kalandokra, megtudta, hogy öt éve keresi őt az
illető nő, aki pár szóváltás után eldöntötte, hogy ő lesz a
kiválasztottja. Elindultak a kocsival, Ildikó háza felé, és
közben a férfi elmesélte lecsúszásának történetét. A nő
végighallgatta, majd egy ajánlattal állt elő.
-Író vagyok, megírom a történeted.
Ebben megegyeztek, és a pocakos
harmincas Imre elégedetten látta, hogy egy villához kanyarodik be
a nő, és amikor kiszálltak, megcsodálta az angolparkot, ahol a nő
kérdésére tettek egy sétát, mielőtt bementek a házba. Teltek a
hónapok, és Imre csak mesélt, mesélt a hitelekről, a
vállalkozásáról, a beosztottakról, hogyan hagyta el felesége,
és a nő folyton jegyzetelt. Éjjelente Imrének azonban rémálmai
voltak, mi lesz, ha a nő megunja, és kidobja a kényelméből,
ezért igyekezett minden nap újabb részlettel előrukkolni
életéből, észre sem véve, hogy a nő ebből táplálkozik. Ahogy
teltek a hónapok, peregtek a sorok, a férfi úgy lett egyre
soványabb. Végül, egy nap, erőtlenül ballagott végig a ház
egyik folyosóján, és észrevett egy ajtót. Kíváncsian lépett
be rajta, de megszédült, és elvágódott a padlón. Először azt
hitte, hogy a saját lábában, de aztán felfedezte, hogy egy
könyvhalom állta útját. Felkapcsolta a lámpát, és megnézte az
első darabot. Tóth Imre: Önéletrajz. Ez volt a címe minden egyes
könyvnek, de mind másik évben lett kiadva. Körülnézett a
szobában, és szinte egy sikollyal távozott az élők közül. A
fal mellett foszló ruhákban csontvázak hevertek. Már nem érezte
a kezeket, amik a fal mellé tették tetemét, és mellédobtak egy
könyvet: Tóth Imre: Önéletrajz..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése