Volt egyszer egy vénséges vén berber aggastyán. Ennek volt két felesége, és azoktól tíz fia. Már a kilencven esztendőt taposta sarujával, és készült a csillagok közé, mikor fia született. Hanem ekkor belázasodott az ijedtségtől, hiszen emberemlékezet óta nem született ennyi esztendősen atyának csemetéje nőtől. Hanem, lázas jajongását hallva, mert hát igen gyötörték, facsarták a lázgörcsök szegény öreget, egyszer csak hetednapra a gyermek futni kezdett. Eddigre már kipróbáltak rajta minden csodaszert, de nem segített sem a tengervíz, sem a majomkenyér főzete, így hát kezdték feladni az asszonyok. Hanem látva hogy a gyermek hogyan fut el délnek, a puszta homokban, az ég kis könnyebbséget adott az öregnek, és egy fertályóráig, de talán lehetett egy óra is vagy több, megeresztette az esőcseppjeit, és zuhogni kezdett. Futott bizony a gyermek, és kérdezgette a közben felbukkanó fáktól, mitől ilyen hűvösek. Azok mondták neki mind a saját nyelvükön, hogy bizony az a Kilimandzsáró hava miatt van. Attól ered a szél, és az adja a napégés elleni csodaszert. Hanem ezt hallva a gyermek egyre futott a fölé magasodó dombokra, amiből sziklás s ormótlan szurdokok magasodtak elé. Össze kellett hát szednie minden erejét, és egyszer csak megtalálta derékkötőjébe rejtett titkos tartalékát, a hazai kenyeret, amit anyja sütött még a tűz mögött, és ő oda rejtett. Evett belőle, és hirtelen fent termett a hideg lejtő alján, és csak vennie kellett a lába előtt elterülő hóból, egy jó maréknyit. Ekkor gondolt egyet, ugrott egyet hátrafelé, és már csak vissza kellett futnia apjához, folyatva a havat végig út közben. A szétfolyó hólé szagát megérezték a több ezer éve ott szunnyadó magok, s virágba borult a pusztaság, amerre csak futott. Ezeknek a virágoknak gyökerek voltak az alján. Tudva ezt a fiú a szomjúságtól, mert az már igen gyötörte, elkezdte a földet túrni a két kezével, és ami gumót út közben talált azokat mind kifacsarta a szájába. Elért a legkeserűbb gumóhoz, és mert már nagyon fájt a lába a sok futástól, ezt a gumót vitte apjához haza, és kinyílt szájába facsarta annak levét. Hanem ennek a keserű könnynek az ízét érezve a kórság messze futott apjától, aki még száz évig élt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése