Egyszer volt huszonegy boszorkány, akik a leghosszabb éjszakára gyűjtötték a parazsat a nyelvük alatt egész nyáron. Úgy gondolták belefújják a nyárfalángba a parazsakat, és elsőszülött fiaikat s leányaikat azon a hamun forgatják, amit az a máglya napfelkeltére hagy. Össze is hordták a nyárfarőzsét minden szegletéből a világnak, és a vacsora után, ami fekete kovászleves volt, elkezdték sorban kipörgetni nyelvük alól a sok zsarátnokot, és a gyerkőcök egyre gyorsabban táncoltak körülötte. Hanem estefelé, nyolc körül, mézeskalács illata, törökmézzel vegyítve keveredett a füstbe, és az első boszorkány, aki ráfújt az ágakra, elkezdett sziszegni. A többiek mit sem sejtve futtatták tovább egyre gyorsabban hangszerükön a saját dalukat, ami végül egy hangorkánná változott, ezzel védve, és ritmust adva a táncikáló hároméveseknek. De ekkor bekúszott az illat, éa hirtelen egy ott termő ébenfa szekér előtt sorakoztak mind, egytől egyig, apanázsért. Hanem nem apanázst kaptak, hanem kipattant egy fürge szikár ujjú vénember, és a macskái, és elkezdték a kocsira dobálni a pujákat, és mind egy sorban elfértek, épp hetesével a padokon. Ekkor gyorsan selyemzsinórt kötött az öreg a kisujjukra, és annak horgot csomózott a végére. De eddigre már olyan szédítő magasan jártak, hogy nem érték utol őket a banyák. Elrepültek az óriás kútja mellett, majd balra aztán jobbra, és már a hét forrás friss zuhatagjában fürdőztek mind. De mire meghűtötte volna őket a nagy fekete hideg, a szikár öreg lángot lehelt rájuk, mindőjükre kétszer. Ekkor kanyarodtak fel a göncöl rúdjához, közvetlenül a sarkcsillaghoz, és mire észbe kaptak, már a rúdon lógtak kisujjuknál fogva. Sírtak ríttak ekkor már a boszorkák, de sírtak ríttak ők is, mire ezt a világvégi táltos meghallotta. Ekkor elővett venyigéjéből huszonegy hársfavesszőt. Ezüst nyílhegyeket metszett a végükre, és a hegyüket atranyba mártotta háromszor, a végét pedig kacsatollal nyilazta ki. Becélozta vele éjfélkor a selyemfonalak közül az elsőt, és bizony mire bánatosan hazakullogott a huszonegy banya, bizony az összes lurkó az ágyában szuszogott, kormosan, mint ki a kéményből bújt elő. Ekkor a táltos fújtatott kettőt, belefújt a kürtjébe, és a huszonegy asszonság súrolni kezdte a gyermekét, s mire a nap felkelt ragyogott mind a tisztaságtól, ők pedig gyöngyöző homlokkal dőltek a lócára. Így járt hát huszonegy boszorka a pujaszedővel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése