Fehér fény

A neonlámpák felgyulladtak, és elvakították, egy pillanatra. Megvárta amíg a szeme hozzászokik, és megnézheti környezetét. Homályosan emlékezett még, hogy mi történhetett, de csak foltok, fények és árnyékok játéka volt, ami tisztán megmaradt. Fején a friss kötést tapogatta, majd konstatálta, még él. Erőltette fantáziáját, hogy hol ébredt fel, de csak arra emlékezett, ami pár héttel korábban volt, éspedig a koncert, pár puffanás az utcán, a háta mögött. Bejött a nővér, megetette, és törött karját kényelmes helyzetbe rakta, majd megigazította a párnáját.

-Tudja hol van? -Kérdezte.

-Nem igazán.

-Rá is ér megtudni...

Azzal elment, és a fiú mély álomba merült. Azt gondolta, talán az utolsó. Szerelméről álmodott. Mióta eszét tudta gyermekre vágyott, és álmában ez teljesült. Az esküvő szép volt az érettségi után, azután főiskola, és nem veszítették el egymást. Hamarosan a lány várandós lett, közvetlenül a diploma után, majd házat vettek, és nevelték a következő generációt. Tanítók lettek mindketten, és versengtek, kinek a diákja viszi többre. Arra a baljós éjszakára többé nem is emlékezett. Ahogyan a gyerekek cseperedtek kezeik között, úgy őszültek bele az életbe, szép időskorral ajándékozva meg egymást. Végül egy ajtó csapódott. Hősünk felriadt, és csak a fehér fényt látta.

-Jó reggelt, Pista bácsi, itt a reggeli.

És ő nem emlékezett már másra, csak a fehérségre, ami elvakította, valahányszor felpillantott a csirkecomb mellől az otthonban.