Bekapcsolta a számítógépet, és
leült a játéka elé. Tologatta a kurzort, és a szörnyei ettek,
ittak, harcoltak, és tanultak. Észre sem vette, de eltelt egy egész
napja vele, mialatt nem jutott ideje szinte semmire. Enni a
számítógép előtt evett, a mosással nem foglalkozott, és ha meg
nem fájdul a foga, így ment volna még évekig. De a fog fájt, és
nem volt mit tenni, időpontot kellett kérni az orvostól. De mi
lesz addig a játékkal? Kérdezte magától, és mivel csak másnapra
volt hivatalos a fogorvoshoz, az alkalmazáskészítő programjára
kattintott. Egész éjjel írta a programot, ami helyettesíti őt a
számítógép előtt, amíg a fogát húzatja. El is készült, és
elégedetten konstatálta, hogy a program ellátja a szörnyeket, és
még fejlődnek is. Álmosan indult az orvoshoz, bekapcsolva hagyva a
számítógépet, és mikor hazaért, látta, minden szereplője
legalább tíz szintet fejlődött. Mosolyogva dőlt le az ágyába,
és a nap hátra lévő részében aludt. Este felkelt, hogy egyen
valamit, és szokás szerint leült a gép elé. Megdöbbent a
látványtól. Az összes szörnye elérte a maximális fejlettségi
szintet. Féltékenységgel vegyes dühöt érzett, amiatt, hogy így
megfosztva érezte magát a játék örömétől. Ekkor azonban
váratlan dolog történt. Az egyik karakter megszólalt, vékony
géphangon.
-Játssz velem!
Hősünk azt hitte hallucinál, de a
többi szörnye is követelni kezdte a játékot. Csatába akartak
menni, mindenkit, mindent elsöprő háborúba, amit valakinek
vezetnie kell. Rákattintott a legszimpatikusabb szereplőjére, és
megtette hadvezérnek. Ekkor elindult a hadjárat, sorra győzte le
kis serege az ellenfeleket, de ő nem volt elégedett. Nem volt többé
szükség rá. A számítógép automatikusan kiszámolta, mi a
következő lépés, válaszolt a leveleire és kizárta őt innentől
a játékból, ami az élete volt eddig. Figyelte néhány napig,
majd a konnektorhoz lépett. Ezt azonban észrevette a vezérkarakter,
és újra kérlelni kezdte:
-Játssz velem, játssz velem!
De ez már nem neki szólt, hanem a
robotnak, amit ő alkotott meg, és ami játszott, helyette, ezért,
némi gondolkodás után kihúzta a számítógépet, és kiment
inkább a parkba sétálni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése