Egy fényes gömb volt csupán,
kezdetben. Nem akarattal jött létre, csak az az illúzió táplálta,
hogy minél közelebb lehessen a többiekhez, és a tánc ami a
belsejében zajlott, valahogyan mozgásra bírta. Felröppent az
égbe, megtett néhány száz métert, majd lefelé zuhant. Ahogyan
földet ért, rájött hogy valamilyen alakot kellene öltenie, ezért
felvette az első csodálkozó kisfiú alakját, aki szembejött
vele, és tátott szájjal figyelte, ahogyan a kis csillag utánozza
őt. A fiú először megrémült, majd megszólalt:
-Szia! Ki vagy?
-Szia! Ki vagy? Válaszolta a másik.
-Ez így nem lesz jó, ha ugyanazt
mondod mint én. Próbálj meg valami mást mondani. Mondta erre a
fiú.
-Jó, felelte a másik. Tetszem?
-Hát, olyan vagy mint én, szóval nem
tudom. Mi vagy te?
-Egy kis csillag. A Tejútról küldtek
ide, hogy segítsem azt aki megérdemli.
-És én megérdemlem? Kérdezte.
-Úgy tűnik. Sokat segítettél a
mamádnak, és ahogy figyeltem nem szeret érte senki.
-Azt nem tudom mi. Csak kötelesség.
-A szeretet? Lepődött meg a csillag.
Azt mindenki tudja pedig.
-Akkor lehet hogy én vagyok a
legbutább a világon.
-Várj, eggyé válok veled, és
megmutatom.
Ekkor a csillag eggyé vált a
kisgyerekkel, és az könnyekre fakadt.
-Ez ilyen szép? Kérdezte immár
magától, mert tudta, a csillag mindig ott lesz benne, és segíteni
fogja örökké.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése