Válogatunk, válogatunk?

Volt egyszer egy kisleány, túl az óperencián, éppen még az üveghegyen innen. Ennek a leánynak nem volt jó semmi étel, amit szülei adtak neki, minden ebédjét csak piszkálgatta, nézegette. Történt egyszer, hogy a kedvenc piros pólójában aludt a babájával, amikor álmot látott. Ebben egy fiúról álmodott, az üveghegyen túlról, aki király volt, és rengeteg kívánságát teljesítve végül elvette feleségül. Történt egyszer ezután, mikor táborba ment, szüleitől távol, hogy összefutott egy fiúval, aki az álombélinek akár a testvére lehetett volna. De bizony őt nem érdekelték az olyan lányféle szerzetek, hanem inkább játékpuskájával kergette az ellent. Arra gondolt ekkor, hogy milyen jó lenne, ha éppen az a fiú lenne, csak álruhában, ezért folyton a nyakában volt. Valahányszor a fiú hintázott, ő is azt akarta. Ahányszor a patakba vágyott gátat építeni, a lány szintúgy. Ha futott ő is és szinte már a többiek csúfolódni kezdtek, hogy úgy összenőttek. De a táborozásnak vége lett, és a lány ismét válogatós lett, és szemével mindenhol a fiút kereste. Ez Így Ment egészen decemberig, Amikor nagy csilingelés közepette bejött egy nap szobájába Mikulás.

-Na te kislány, kezdte, Jó voltál az idén?

-Igen Mikulás bácsi, nagyon jó voltam.

-Akkor felülhetsz a szánomra ma este. Ennek a leányka nagyon megörült, és azt kérte, hogy annál a fiúnál is járjanak, és őt is vigye magukkal. Ebbe az ősz öreg bele is egyezett, csak egy kikötése volt, hogy nagyon kapaszkodjék a szánba, míg repülnek. El is indultak rendben, mígnem a leányzó meg nem látott egy képet a kis pajtásáról, és utána nem kezdett nyújtózni a szánban. Addig, addig, mígnem kiesett, és pont a vasorrú bába nyakába nem pottyant.

-Na szép, szép, mondta az öregasszony, nem elég , hogy válogatsz, még potyázol is. Add csak ide ezt a képet, mert az utolsó huzakodásával csak megszerezte azt. Akkor kapod vissza, ha már minden edény el lesz mosogatva te kis lustaság!

Azzal nyakon csípte a lányt, beledobta a bugyrába, és máris egy edénykupacon landolt. Hallotta még a bába hangját hogy csak ilyen szutykos edényből fog enni a pajtása, ha nem lát neki. Nosza erre megrémült bizony, s rögvest nekilátott. Lábasokat kanalakat mind, mind külön szedte, és nekilátott. Hanem a sok edény csak gyűlt, gyűlt, mert a bába nem mondta el, de az bizony a képen az ő fia volt, aki igen nagyétkű volt. Ez így ment tavaszig, hogy a lány csak mosogatott, álló nap az edényeket súrolta, de nem tudott kifogyni belőle, mígnem a nyári barátja be nem toppant a konyhába.

-Hát te mit csinálsz itt?

-Hát mosogatok a gonosz néne után. Ki eszi ezt a sok szörnyűséget?

-Hát én, felelte. Ám ekkor a leány hasa egy hatalmasat kordult, mert bizony száraz kenyéren kívül mást nem kapott már három hónapja. A fiú ekkor felvezette a lakásba, és leültette az ebédlőben. De a kislány úgy megevett mindent, hogy egy falat sem maradt már a banya kamrájában, ekkor a fiú, mert hallotta anyja lépteit, egy varázsütéssel hazarepítette.